Ugrás a tartalomra

Felkavaró részletek – befogadta, majd zaklatta a leánygyermeket egy miskolci férfi

Létrehozva
Szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy miskolci férfi ellen, aki a házába fogadott család leánygyermekét rendszeresen zaklatta.
Kép
Illusztráció

A vádirat szerint a vádlott még 2020-ban a miskolci házába fogadott egy nehéz anyagi helyzetben lévő, ötgyermekes családot. A vádlott a szülők távollétében többször vigyázott a gyermekekre, akik közül az ekkor ötéves kislány bizalmába férkőzött, ajándékokat vett neki, a gyermek nagyapaként tekintett rá.

A vádlott a szülők távollétét arra használta, hogy több alkalommal a kiskorú sértett intim testrészét simogatta.

2024-ben aztán újra szívességi alapon lakott a család a vádlott házában, az ekkor már 9 éves sértett a vádlott hálószobájában aludt. A férfi azt a látszatot keltette a gyermekben, hogy szerelmes belé, többször szájon csókolta. A gyermek elalvása után a vádlott odament az ágyához, az alsóruházatát levette róla, és több esetben sérelmére szexuális cselekményt végzett. A gyermek felébredt, rászólt a vádlottra, kérte, hogy hagyja abba, majd felöltözött és kiment a szobából.

A vádlott nem hagyott fel a gyermek zaklatásával, tisztálkodása alkalmával is bement a fürdőszobába, de ekkor saját magán végzett szexuális cselekményt.

A vádlott házában házkutatást tartottak tavaly augusztusban, a rendőrség 12 darab, engedély nélkül tartott lőszert foglalt le.

– A büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra, egyidejűleg indítványozta végleges hatályú eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba – tájékoztatta lapunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden.

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.