Ugrás a tartalomra

Fültövön vágta, mert nem váltotta fel a pénzt

Létrehozva
Több év börtönbüntetést kaphat a támadó.
Kép
Illusztráció

Elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak, aki a napokban egy miskolci áruház parkolójában pénzváltás ürügyén lépett oda a két sértetthez. Egyikük benyúlt a zsebébe, elővett 3 ezer forintot, és közölte, nem tudja felváltani a kért 5 ezer forintot.

Ekkor a gyanúsított fültövön vágta, kivette kezéből a bankjegyeket, és elhagyta a helyszínt. A sértettek követték egy ideig, de a terhelt életveszélyesen megfenyegette őket, ezért visszafordultak.

Nőhet a büntetés

– A gyanúsított cselekménye alkalmas lehet rablás bűntettének megállapítására, amely 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ám a férfi előélete miatt a büntetési tételkeret nőhet – tájékoztatta lapunkat Majoros Tünde sajtószóvivő.

Hozzátette: a bíróság álláspontja szerint a kiszabható szankció mértékére és a terhelt személyi-vagyoni körülményeire tekintettel reális a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi a sértetteket megfélemlítené, jogellenesen befolyásolná. Alappal lehet következtetni a bűnismétlés lehetőségére is, mivel a terhelt a vagyon elleni bűncselekményekre a pénzszerzés könnyebb módjaként tekint, ekként tartja fent magát, jelen cselekményét is korábbi elítéléséből való feltételes szabadságának leteltét követő rövid időn belül követte el.

Nem végleges

– Mindezekre figyelemmel a bíróság egy hónapra, november 2-áig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges – tette hozzá Majoros Tünde.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Grund Piknik a népkertben
Ti vagytok a Grund, nem is akárhol, hanem a Népkertben
MiskolcSportSzabadidő
A szabadidősport és az önfeledt közös játék legújabb színtere a Grund Piknik, amit szombaton második alkalommal tartottak meg a Népkertben, ezúttal streetball kosárlabda bajnoksággal egybekötve.
Nagyon kikaptak a hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: szombaton délután hazai környezetben vereséget szenvedett a diósgyőriek élvonalbeli női gárdája.
Finomabbnál finomabb háztáji ínyencségek az augusztusi Termelői Napon
MiskolcGasztroSzabadidő
Augusztus harmadik vasárnapján sem maradhatott el a Miskolci Termelői Nap, ahol a minőségi ételeket és kézműves termékeket kedvelő vásárlók is megtalálták a számításukat.
Képgaléria
Box gála az M1 Fitnessnél
Több százan nézték meg a bokszgálát
MiskolcSport
Ökölvívás: eddig soha nem látott viadalt tartottak szombaton délután és este Miskolc belvárosában, ahol a harcosok az utcán bunyóztak.