A két együttes tagjai jól ismerik egymást, évekre visszanyúló a kapcsolat, és most úgy döntöttek, hogy meglovagolva az elmúlt hónapok sikereit (tehetségkutatós fellépések, koncertek, új dalok, klipek), Miskolcon is koncerteznek egyet – s ha már szoros a kötelék, akkor miért ne erősítenék fel egymás hangját egy közös színpadon is? A szombaton 19:30-kor induló buliról kérdeztük a két bandát, akik válaszolnak: Gedeon András (Gedeon Reflects, zenekarvezető) és Czuczor Andor (Pub Vatis, hegedű, ének).
Random a Randomban
– Jól emlékszem, 2022. október 28-án, az akkor még akusztikus, négyfős Pub Vatis előtt léptem fel a Randomban – idézi fel András. – A koncertek hatalmas élményt jelentettek, mert egymás dalaiban is közreműködtünk, hatása a későbbi stúdiófelvételeinken is hallható, hiszen több Pub Vatis dal vokálszólam ötletét én dobtam be, illetve az akkori csellista, Novák Netti Vivien játékát a mi albumainkon is hallhatjátok (és most is játszik mindkettőnk néhány dalában).
Andor „érdekes kísérletként” írja le azt '22-es első alkalmat a Randomban.
– Andrást régebbről ismertem, egy random bulira hívtuk el a kocsmába. Előző délután együtt próbáltunk, így néhány érdekes kollaboráció is született. A koncert végét pedig közös jammeléssel zártuk (a koncert videós emléke a Youtube-csatornánkon megtalálható). Azóta a két zenekar hosszú utat járt be külön-külön, és most a meghívásukra újra találkozunk a Corner Stage-ben, hogy egy nagy bulit csapjunk!
Hasonló íven
András rámutat arra is, hogy a Gedeon Reflects és a Pub Vatis nagyon hasonló íven mozog.
– Mi is akusztikus vonalból váltottunk „hangos” felállásra, amit a Vatis is meglépett a közelmúltban, és egyre teljesebb, kiforrottabb hangzásuk van. Stílusban ugyan kissé mások vagyunk, mi talán rockosabbak, ők bulisabbak és folkosabbak, de úgy gondolom, mindkét zenekar közönségének tetszeni fog, amit a másik csinál – mondja.
Azt is megtudjuk, hogy a két zenekar rendre találkozik tehetségkutatókon, stúdiómunkák kapcsán Halász András (Pub Vatis ének-gitár) véleményét többször is kikérte már a Gedeon Reflects. Persze a támogatás, tanácsadás kölcsönös. Gedeon András úgy fogalmaz, hogy „ezek a tapasztalat-megosztások elengedhetetlenek a fejlődésben, fontosnak tartjuk, hogy segítsük egymást”.
Izgalmas este lesz
Na de mivel készülnek a Cornerre? – vetjük fel a kérdést. András elmondja, hogy a „lírától a hard rockig utazó” Reflects részéről elsődlegesen az új album dalait játsszák majd néhány korábbi dallal és feldolgozással fűszerezve, Andor pedig elárulja, hogy a készülő album nagyrészt el fog hangzani a szombati bulin. De emellett az igazi, Miskolcnak szóló „Villamosvadász” dalukat most hallhatja először színpadon a közönségük, ráadásul új hangszereléssel.
– A legérdekesebb pedig talán az lesz, hogy a régi akusztik felállásunk egyik tagja, Novák Netti Vivien csellóval kísér majd minket pár dalban. Izgalmas esténk lesz – mondja Andor.
Nagy elődök nyomdokain
Mindkét együttes körül pezseg az élet. A Gedeon Reflectsnél a május végi lemezbemutatót követően két klip is megjelent, jártak a Petőfi TV-ben, volt budapesti fellépésük, részt vettek a szolnoki és a szigetszentmiklósi Öröm a zene tehetségkutatón, augusztus végén pedig Székesfehérváron adtak koncertet. Andrástó megtudtuk, hogy a tehetségkutatókon elnyertek egy 500 ezer forintos hangtechnikai támogatást, így most már elmondása szerint sokkal profibb körülmények közt tudnak próbálni és színpadra állni.
A Pub Vatis elsősorban a készülő albumra koncentrál, szeretnének minél előbb végezni az utómunkákkal, de közben azért az élő koncertezésre is nyitottak – de most a Cornerre koncentrálnak.
– Ez a hely számomra, diákként egy biztos pont volt – idézi fel Andor. – Ha eljutottam oda pénteken-szombaton, tudtam, hogy jó társaság és jó zene vár. Még akkor is, ha nem tudtam előre, hogy ki lesz a színpadon. Jól ismert zenekaroktól, újonnan felfedezettektől az országban is alig ismert bandákig, csupa jó emlék köt oda. Igazi klubkoncerthely számomra. Évekkel később most izgatottan várjuk, hogy mi is játsszunk a Corner színpadán.