Ugrás a tartalomra

Szombat estétől még szebben ragyog az avasi református templom

Létrehozva
Két önkormányzati képviselő támogatásával újult meg a műemléktemplom díszkivilágítása.
Kép
avasi-templom-kivilagitas.jpg
Modern, ledes díszkivilágítást kapott az avasi református templom. Fotó: Juhász Ákos

Hollósy András alpolgármester, önkormányzati képviselő maga felügyelte szombaton a munkálatok végső fázisát és este már teljes pompájában ragyogott a fényárban úszó épület. 

Kép
avasi-templom-kivilagitas3.jpg

Megtudtuk tőle, hogy Kavecsánszki Zsóka képviselő társával közösen, bruttó egymillió forint értékben, a képviselői alapjukból finanszírozták a díszkivilágítás felújítását. Úgy gondolták, hogy itt az ideje az elavult rendszert modern, ledes fényekre cserélni és erre jó alkalom az október, amely a reformáció hónapja.

Kép
avasi-templom-kivilagitas4.jpg

- A reformáció hónapjában új, földbe helyezett ledes fényforrásokra cseréltük le a korábbi világító testeket. A belváros ékessége és Miskolc egyik jelképe esténként így még szemet gyönyörködtetőbb látványt nyújt majd és még méltóbban hirdeti Isten országát - fogalmazott Hollósy András. 
Hozzátette, összesen tizenegy, védőpántokkal ellátott, energiatakarékos fényforrást helyeztek el az Avasi Református Templom oldalában, így méltó módon ragyoghat estenként Miskolc belvárosának ez az egyedülálló ékessége.

Kép
avasi-templom-kivilagitas2.jpg

Ez is érdekelhet

Tóth-Szánta József: Segítsünk életben tartani a miskolci fákat
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda locsolóautói folyamatosan járják a várost, de a rendkívüli hőségben a növények így is nehezen bírják. Különösen a fiatal fák vannak veszélyben, ezért a polgármester arra kéri a lakosságot, hogy, aki teheti, locsolja a közterületi fákat is.
Finishben az Avalon társasház
Finishbe ért az Avalon társasház építése
Miskolc
Elkészült az innovatív zöldtető, a megújuló energiával működő fűtési-hűtési technika, valamint már az üzlethelyiségek egy részét is lefoglalták a bérlők az Avalon társasházban, a belváros szívében.
Lajtos kocsival biztosítják Miskolc több pontján az ivóvizet
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon több helyszínen hibaelhárítást végeznek szombaton, ezért szünetel az ivóvíz-szolgáltatás, mutatjuk pontosan hol.
Ebből csak előnye származhat
MiskolcEgészség
Szép dolog segíteni más embereken, véradással is, de vajon a lelki előnyön túl milyen hatása van a véradó szervezetére az, ha időközönként „megcsapolják”. A transzfúziós felelős orvos válaszolt kérdésünkre.