Ugrás a tartalomra

Mi lesz a miskolci roncsautókkal?

Létrehozva
Vigyázat! Többe kerülhetnek a költségek, mint amennyit a roncsautó ér.
Kép
Eltűnt a Petneházi utca rémsége
Újabb roncsautót szállítottak el Miskolc egyik utcájáról. Fotó: Juhász Ákos

Hollósy András, Miskolc alpolgármestere és Bajusz Gábor önkormányzati képviselő 2021-ben kezdte el a közterületeken álló elhagyatott járművek elszállíttatását. Az elmúlt hat évben több mint 600 ilyen roncstól szabadították meg Miskolc utcáit, parkolóit. Legutóbb a Petneházy utca rémsége tűnt el hathatós közbenjárásuk révén.

Sokba kerülhet a roncsautó tulajdonosának a hanyagság

Nem érdemes arra számítani, hogy valaki otthagyja közterületen a roncsautóját, majd a MIÖR elszállítja. Ugyanis ha ez megtörténik, a szállítás és a tárolás költségei mind a tulajdonost/üzemeltetőt terhelik, melyek több százezer forintra rúghatnak.

Hogyan zajlik az eljárás?

A rozsdás, elhagyott járművek nemcsak parkolóhelyeket foglalnak, hanem városszerte rontják a közterületek összképét is. De mi történik ezekkel az autókkal az elszállítás után? Erre a kérdésre Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója adott részletes választ.

A Miskolci Önkormányzati Rendészet – a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény alapján – jogosult a hatósági jelzéssel nem rendelkező, elhagyott járművek ügyében eljárni és szükség esetén gondoskodni azok elszállításáról. 2024-ben a MIÖR közel 600 üzemképtelen gépjármű eltávolításában vett részt, ezzel is hozzájárulva a város rendezettebb és biztonságosabb közterületeihez. A legtöbb esetben nem volt szükség kényszerintézkedésre, önként elszállíttatták a járműveket: a tulajdonosok együttműködtek a rendészettel, miután tájékoztatást kaptak a jogi helyzetről. Csupán öt jármű esetében volt szükség hatósági elszállításra, ezeket a MIÖR saját, őrzött telephelyén helyezte el.

Amennyiben a Miskolci Önkormányzati Rendészethez bejelentés érkezik egy üzemképtelen, közterületen – közterület-használati engedély nélkül – hosszabb ideig tárolt gépjárművel kapcsolatban, az ügy minden esetben a rendészet szakterületi felelőséhez kerül. Munkatársunk az operatív közterületi állomány részére kiadja a hatósági eljárás megindításához és lefolytatásához szükséges feladatokat, valamint az eljárás megindításához szükséges adatokat. Ezt követően felvesszük a kapcsolatot a jármű tulajdonosával vagy üzembentartójával, tájékoztatjuk a fennálló jogi helyzetről, és a gépjárművön elhelyezzük a rendészet által rendszeresített írásbeli tájékoztatót. Ez a dokumentum részletesen tartalmazza a tulajdonos vagy üzembentartó kötelezettségeit, valamint az önkéntes elszállítás lehetőségét 

– részletezte Kovács László Csaba.

Preview Image
A galériáért kattintson!

Amikor bejelentés érkezik egy közterületen, engedély nélkül tárolt üzemképtelen autóról, a rendészet munkatársai:

  • Nyilvántartásba veszik az esetet.
  • Felveszik a kapcsolatot a tulajdonossal vagy üzembentartóval.
  • Tájékoztatót helyeznek el a járművön, amely tartalmazza az önkéntes elszállítás lehetőségét és a jogi következményeket.

Ha a tulajdonos továbbra sem intézkedik, a MIÖR hatósági úton szállíttatja el a járművet. Az elszállításról a tulajdonos hivatalos értesítést kap, a rendészet pedig a rendőrséget is tájékoztatja. Az intézkedésről a MIÖR honlapján is közzététel készül, amely tartalmazza az érintett jármű adatait, az elszállítás helyét és időpontját.

Preview Image
Kattintson a galériáért!

Mi történik az elszállított autókkal?

A roncsautók a MIÖR zárt, őrzött telephelyére kerülnek, ahol hat hónapig tárolják őket.

A tulajdonos ez idő alatt – az elszállítás (17250 Ft) és a tárolás (napi 1200 forint) költségeinek megtérítése után – visszaveheti a járművét.

Ha ez nem történik meg, a rendészet jogi vizsgálatot folytat, majd a jármű:

  • árverésen értékesíthető,
  • vagy autóbontóba kerül.

A teljes folyamat költségei minden esetben a tulajdonost vagy az üzembentartót terhelik.

Bárki tehet bejelentést, ha lakókörnyezetében roncsautót lát. Megteheti az illetékes szerveknél, vagy egyenesen Hollósy Andrásnál, vagy Bajusz Gábornál is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.