Ugrás a tartalomra

Elhunyt Miskolc ismert és szeretett állatorvosa, a Macik korábbi elnöke

Létrehozva
A péntek esti jégkorong mérkőzés előtt gyászszünettel emlékeznek meg a Macik korábbi elnökéről.
Kép
Puskás Gábor emlékére
Puskás Gábor emlékére

A DVTK Jegesmedvék pénteken hivatalos Facebook oldalán adta hírül, hogy hetven esztendős korában meghalt dr. Puskás Gábor, a Miskolcon és vármegye szerte ismert, elismert és köztiszteletben állt állatorvos, a Miskolci Állatkórház ügyvezetője és tulajdonosa, a Miskolci Jegesmedve Jégkorong Sportegyesület egykori elnöke, akiről a 18 óra 30 perckor kezdődő liga találkozó előtt emlékeznek meg a népkerti jégcsarnokban.

Dr. Puskás Gáborról fia, ifj. dr. Puskás Gábor közölt gyászhírt

„Megrendüléssel tudatjuk, hogy dr. Puskás Gábor nem él már közöttünk. Munkásságával, emberségével és odaadásával sokak szívébe vésődött, emléke tovább él munkatársaiban, pácienseiben és a város közösségében. Fiatalon elkötelezte magát az állatgyógyászat mellett. A Földes Ferenc Gimnáziumban matematika–fizika tagozatosként tanult, és az utolsó gimnáziumi évében döntött az állatorvosi pálya mellett. Diplomáját az Állatorvostudományi Egyetemen szerezte, majd később kamarai specialista képesítést is szerzett. Pályafutását a megyében állatorvosként kezdte, később alapítóként és vezetőként létrejött Miskolci Állatkórház egyik kulcsembereként tevékenykedett. Emellett részt vett a Magyar Állatorvosi Kamara alapításában és tevékenységében, a megyei kollégák érdekeinek képviseletében, és továbbképzések szervezésében is szerepet vállalt. 

Alapítóként vett részt a Miskolci Jegesmedvék jégkorong klub létrehozásában

Dr. Puskás Gábor nem csak az állatgyógyászatban alkotott maradandót: szenvedélye volt a jégkorong. Az 1990-es évek elején alapítóként vett részt a Miskolci Jegesmedvék jégkorong klub létrehozásában, és hosszú ideig elnöke volt a csapatnak. A klub életében nem csupán névként szerepelt – aktívan részt vett a sport támogatásában, utánpótlás-nevelésben és a közösség építésében is. A szakmai és közéleti tevékenysége mellett családapaként is ismert volt: két fia van: egyikük az apa nyomdokaiba lépett, állatorvos diplomát szerzett és az ő praxisát viszi tovább. Emlékét a Miskolci Állatkórház falai között, a sportéletben és a miskolci állatbarát közösségben viszik tovább. Temetése kérésének megfelelően szűk családi körben lesz.”

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere is megemlékezett Dr. Puskás Gáborról.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.