Ugrás a tartalomra

Nemzetközi versenyen taroltak a miskolci mazsorettek

Létrehozva
Sikeresen szerepelt a Miskolci Mazsorett Sportegyesület Junior csoportja a Romanian Open 2025 versenyen.
Kép
miskolci_mazsorettek_arad_251011_mkk.jpg
Forrás: magánarchívum

Ragyogó eredményekkel tért haza a Miskolci Mazsorett Sportegyesület Junior csoportja a Romanian Open 2025 Arad elnevezésű nemzetközi mazsorettversenyről, melyet október 11-én rendeztek meg a romániai Arad városában – tájékoztatta lapunkat Tamás Krisztián, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere szombaton.

Hozzátette: „a nemzetközi mezőnyben a miskolci lányok kiváló teljesítményt nyújtottak, és eredményeik méltán öregbítik egyesületük és városuk hírnevét. A versenyen elért csodás eredmények a felkészültség, az elhivatottság és a közösség erejének bizonyítékai”.

A megmérettetés mellett a csoportnak lehetősége nyílt Arad városának felfedezésére is. A kulturális program során a résztvevők megismerkedhettek a történelmi város nevezetességeivel, így a verseny élményét tartalmas kirándulás is gazdagította.

– A Miskolci Mazsorett Sportegyesület újabb nemzetközi sikerével ismét bebizonyította, hogy a kitartó munka és a tehetség határokon átívelő eredményeket hozhat. A lányok és a csoportvezetőik — Dudás Ágnes, Kócziné Rózsa Ildikó és Kovács-Mogyorós Zsuzsa — szorgalmas és kitartó munkája, valamint a szülők odaadó támogatása nélkül ezek az eredmények nem születhettek volna meg. A csapat mögött álló háttérmunka és közösségi összefogás egyaránt hozzájárult a sikerhez – hangsúlyozta a kommunikációs menedzser.

A Miskolci Kulturális Központ és a Premier Alapfokú Művészeti Iskola fenntartásában működő Miskolci Mazsorett Sportegyesület utánpótlás csoportjaiba még várják a jelentkezőket októberben.

Eredmények:

Batonflag Team Junior: 1. helyezés

Grup baton Junior: 1. helyezés

Miniformatie baton Preteen - Kalayci Deniz, Koren Léna, Rácz Dorka, Vostenák Jázmin: 1. helyezés

Tóth Blanka - Solo baton Juvenile: 1. helyezés

Koren Léna - Solo baton Preteen: 1. helyezés

Vostenák Virág - Solo baton Junior: 1. helyezés

Vostenák Virág - Solo 2baton Junior: 1. helyezés

Koren Léna, Rácz Dorka - Duo baton Preteen: 1. helyezés

Trajcsik Lara, Veres Csenge Róza - Duo baton Junior: 1. helyezés

Rácz Dorka - Solo baton Preteen: 2. helyezés

Vostenák Jázmin - Solo baton Preteen: 3. helyezés.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.