Ugrás a tartalomra

Közvetlenül is segítenek

Létrehozva
Fogadóórát tartott Hollósy András, Miskolc alpolgármestere szerda délután.
Kép
fogadoora_251022_ja-25.JPG
Fotók: Juhász Ákos

Az önkormányzat meghirdette a Nyitott Városháza programot, így a lakosoknak lehetőségük van arra, hogy bizonyos időközönként elmondhassák a véleményüket, problémájukat közvetlen formában.

Több mint egytucat érdeklődő jelentkezett Hollósy András fogadóórájára. Az alpolgármester mellett különböző szakterületek képviselői is részt vettek a fogadóórán, hogy kielégítő választ adhassanak a felmerülő kérdésekre.

Kép
fogadóóra

Olyan problémákkal keresték meg őket Hollósy András elmondása szerint, mint például, a parkolóhelyzet kérdése, vagy éppen kisállattartási problémák, de közösségi normákat be nem tartó személyek kezelése, illetve gallyazási helyzet is fókuszba került.

– Mindenkinek tudtunk kielégítő választ adni, de természetesen vannak hosszabb időt igénybe vevő folyamatok. Azonban mindenkit meg tudtunk nyugtatni, hiszen azért vagyunk, hogy közvetlenül segítsünk. A miskolciakért dolgozunk nap mint nap, számíthatnak ránk – hangsúlyozta az alpolgármester a Miskolc Televíziónak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.