Ugrás a tartalomra

Szörényi Leventével ünnepel a 20 éves MIEZ Miskolcon

Létrehozva
Jubileumi koncertet rendeznek november 21-én az Ady Endre Művelődési Házban.
Kép
illes_emlekzenekar_pusztadobos_250927_facebook.jpg
A MIEZ egy szeptemberi fellépésen. Forrás: Facebook/MIEZ

A Miskolci Illés EmlékZenekar (MIEZ) 20 éves jubileumi koncertje egy igazán különleges estének ígérkezik. Eleve adott a jubileum, főleg, hogy egy ilyen szép kort megélt együttessel ünnepelhetünk. A további meglepetésekről Füvessy Norbert gitárossal, a zenekar vezetőjével beszélgettünk.

Norbert felidézte, hogy a fennállásuk 10 éves jubileumán volt hasonlóan nagy a készülődés, szervezés. Van már tehát rutinjuk benne, így jól állnak a szervezéssel, három héttel a koncert előtt túl vannak már több próbán, valamint az egyeztetéseken a szereplőkkel, vendégekkel.

10 évente van ilyen

– Teljesen jól halad minden, az érdeklődéssel is meg vagyunk elégedve, pedig az utolsó három hétben várható a nagyobb intenzitás a jegyek értékesítésében. A műsorról annyit elárulhatok, hogy igyekszünk színesíteni a műsor egy részét. Úgy fogalmaznék, hogy egy igen különleges és speciális koncert lesz. Ilyet nem nagyon szoktunk csinálni, csak kb. 10 évente – fogalmazott.

A különlegességét az estének az is adja, hogy – hasonlóan a 10 évvel ezelőtti koncerthez – az idén már 80 éves Szörényi Levente, az Illés zenekar tagja lesz az est díszvendége. Norbert elmondta azért, hogy a korából adódóan már nem vállal komolyabb fellépéseket, ahol folyamatosan színpadon állna, de a jelenlétével emeli majd azt est fényét.

De persze meglepetések várhatóak akár az ő részéről is, spontán módon

– tette hozzá, elárulva azt is, hogy a másik élő Illés-tag, Bródy János is jelen lesz valamilyen úton-módon, de ez legyen meglepetés.

Nagy nevek a vendégek is

A vendégfellépők között köszönthetjük majd Herczeg Flóra énekesnőt, Lajos András színművészt, valamint Zselenc László „Zsöcit”. Érdeklődésünkre Füvessy Norbert elmondta, hogy a zenekarral egy idő után látták, hogy nem állhatnak meg 1973-nál, az Illés-nagylemezeknél, hanem tovább kell menni a zenei bázis területén. Így került elő a Fonográf, valamint az ismert rockopera, az István, a király. Utóbbihoz pedig vendégénekesekre van szükség, még ha nem is játsszák végig az egész darabot.

– Az egyik legismertebb és legkedveltebb miskolci férfi színművészt, Lajos Andrást kértük fel Koppány szerepe, aki örömmel mondott igent nekünk. Márcsak azért is, mert ezt a szerepet korábban még nem játszotta – tudtuk meg.

Réka szerepében Herczeg Flórát hallhatjuk majd a november 21-ei koncerten. Zsöci neve pedig azért merült fel, mert az elmúlt években voltak problémái a zenekarnak a basszusgitáros pozícióban egy sajnálatos baleset miatt.

Sokat játszottunk Zsöcivel, és ezúttal is boldogan jön, szeret Miskolcra visszajárni. Ő is részese lesz bizonyos dalokban a koncertnek

– tette hozzá Norbert.

Az ajánlás

A MIEZ két évtizede őrzi és viszi tovább az Illés-dalok örökségét. Norbert boldogan mesélte, hogy tavaly komoly elismerésben volt részük: használhatják azt a szlogent, hogy „Az Illés együttes ajánlásával”. Ezt ma senki más nem mondhatja el magáról.

A magyarul éneklő könnyűzene az Illés zenekartól származik. Bródy szövegei elgondolkodtatóak és időtállóak. Mindig találni benne aktuális gondolatokat. Azt gondolom, hogy a következő generációknak autentikusan tudjuk tolmácsolni a dalaikat – fogalmazott.

A MIEZ jubileumi koncertjét november 21-én, szombaton 19 órától rendezik meg az Ady Endre Művelődési Házban.

Ez is érdekelhet

MVK
Karbantartás az MVK-nál pénteken
Miskolc
Karbantartás miatt akadozhatnak az MVK utastájékoztatási rendszerei péntek este.
Cservák Zalán Gábor barista
Miskolcra került a „Crush The Rush!” országos baristaverseny trófeája
Miskolc
Nagy büszkeség: Cservák Zalán Gábor, a Spirál üzletvezető head baristája nyerte meg Budapesten a „Crush The Rush!” elnevezésű országos baristaversenyt. A megmérettetésen közel harminc profi barista vett részt.
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Egy korty zene a nyár után
MiskolcKultúraSzabadidő
A nyár utolsó napjai és az ősz első dallamai találkoztak csütörtökön a miskolci Szinva teraszon. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hagyományos Aperitif koncertje ezúttal is ízelítőt kínált a következő évadból.
Képgaléria
CineFest, UmaMiskolc, kertmozi, borkóstoló és Régiségvásár: így ugrunk bele szeptember első hétvégéjébe Miskolcon
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Sűrű programkínálattal indul a szeptemberi hétvége Miskolcon: pénteken kezdődik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, miközben a belvárosban zenés gasztrokorzó várja a közönséget.