Ugrás a tartalomra

Reggel óta nincs víz az egyik Győri kapui háztömbben

Létrehozva
A lakók kérésére újra a helyszínre sietett a vízművek lajtoskocsija, hogy a hibaelhárítás ideje alatt zavartalanul biztosítsa az ivóvízellátást.
Kép
csőtörés a Géza utcában, DA
Fotó: Magánarchívum

Már november 2-án, vasárnap éjjel tapasztalhatták a Géza utca társasházában élők, hogy alig van nyomás a csapban, aztán november 3., hétfőre teljesen elzárták vizet. A problémát olvasónk jelezte felénk, aki a helyszínen dolgozó szakemberektől megtudta, hogy csőtörés történt, amely a Géza utcai társasházra merőleges Kohó utcai társasházat is érinti. Az Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. munkatársai nagy erőkkel dolgoznak még a délután folyamán is a hiba elhárításán. 

A lakóktól türelmet kérnek, addig is lajtoskocsi biztosítja az ivóvízellátást a háztömb számára. Olvasónk megjegyezte, hogy reggel néhányan lemaradtak az első vízvételezési lehetőségről, kérésükre azonban visszajött a házhoz a lajtoskocsi. 

Az ÉRV Zrt. a további helyszíneken végez november 3-án hibaelhárítást: Fenyő utca 76., Mednyánszky utca 12., Nyár utca 31., Szathmáry Király Pál utca 13.

Ez is érdekelhet

Cservák Zalán Gábor barista
Miskolcra került a „Crush The Rush!” országos baristaverseny trófeája
Miskolc
Nagy büszkeség: Cservák Zalán Gábor, a Spirál üzletvezető head baristája nyerte meg Budapesten a „Crush The Rush!” elnevezésű országos baristaversenyt. A megmérettetésen közel harminc profi barista vett részt.
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Egy korty zene a nyár után
MiskolcKultúraSzabadidő
A nyár utolsó napjai és az ősz első dallamai találkoztak csütörtökön a miskolci Szinva teraszon. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hagyományos Aperitif koncertje ezúttal is ízelítőt kínált a következő évadból.
Képgaléria
CineFest, UmaMiskolc, kertmozi, borkóstoló és Régiségvásár: így ugrunk bele szeptember első hétvégéjébe Miskolcon
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Sűrű programkínálattal indul a szeptemberi hétvége Miskolcon: pénteken kezdődik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, miközben a belvárosban zenés gasztrokorzó várja a közönséget.
Papszer utcai csőtörés
Csőtörés történt a Győri kapuban - erre számíthatnak a közlekedők pénteken
Miskolc
A Pattantyús utcában a teljes útlezárás megszűnt, a Győri kapuban csőtörés nehezíti a közlekedést pénteken.