Ugrás a tartalomra

Durva videót közölt az állatkert: teljesen átszellemültek a lakói

Létrehozva
A történtekre mindössze egy életszerű magyarázat szolgál.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Ahogy arról korábban beszámoltunk, sötétedés után is nyitva maradtak a kapuk múlt pénteken a Miskolci Állatkertben. 

Egy varázslatosan borzongató estére várták az érdeklődőket az állatkertben, ahol egész este látványetetésekkel készültek, amelyek során bepillantást nyerhettek az állatok éjszakai életébe.

Az estét a Warlock Magic Show nyitotta meg, és vendég volt a Bogaras vagyok csapata is, akiknél különleges ízeltlábúakat csodálhattak meg, sőt, a bátrabbak ehető rovarokat is kóstolhattak.

A legmerészebbeket bátorságpróba várta, és testközelből ismerkedhettek meg a „nemszeretem” állatokkal, míg a kisebbeknek arcfestéssel tették még színesebbé az estét.

A Miskolc Zoo Facebook-oldalán röviden és tömören összefoglalták az estén történteket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.