Ugrás a tartalomra

Határtalan művészet, határtalan színház, Határtalan Napok

Létrehozva
Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház.
Kép
hatartalan_napok_negyszogletu-kerek-erdo_olti_angyalka.jpg
Négyszögletű kerek erdő. Fotó: Olti Angyalka

A Határtalan Napok vendége ezúttal Csíkszereda lesz, akik színházi előadások mellett kiállítással és könyvbemutatóval is készülnek a miskolci nézőknek november 13-15. között.

A programsorozatot Borsodi L. László könyvbemutatója nyitja meg. A szerző beszélgetőtársa a Csíki Játékszín irodalmi titkára, Kész Orsolya lesz. A Te fordítsd el című kötetért a szerző a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron az Év Szerzője-díjban részesült. Az említett könyv mellett bemutatják a 2025-ben megjelent, Nélkülem is rendezi című kötetet is – tájékoztatta a minap.hu-t a miskolci színház részéről Létai Réka.

A csíki társulat előadásában láthatják Florian Zeller Az apa című darabát, mely 2014-ben elnyerte a legjobb színműnek járó, a francia színházi élet legnagyobbjait elismerő Moliére-díjat, és megjelenése óta a világ számos országában sikerrel játsszák. A 2020-ban készült filmváltozat forgatókönyvét és a főszereplő, Anthony Hopkins alakítását az amerikai filmakadémia Oscar-díjjal ismerte el. A csíkszeredai előadás rendezője Vladimir Anton.

Megtekinthető lesz Fazakas Barna grafikusművész kiállítása. Az egységes összhatású képek részletei is önálló jelentéssel bírnak, valamint elforgatva további képzettársításra adnak lehetőséget.

Kép
Koldusopera
Koldusopera. Fotó: Kelemen Kinga

A Csíki Játékszín a Nagyszínházban mutatja be a Koldusoperát, mely egy epikus színház keretében előadott zenés-szatirikus balladaopera. Az alkotók egy sajátos elidegenítő effektussal dolgozó, szerelemmel, feszültséggel és mai alakokkal teli, különleges humorú előadásban idézik meg Bertolt Brecht alakjait, miközben Kurt Weill közkedvelt dalai is felcsendülnek. Az előadás rendezője a Miskolci Nemzeti Színház művészeti tanácsának tagja, Szőcs Artur.

A legkisebb színházrajongók Kányádi Szilárd rendezésében nézhetik meg Lázár Ervin jól ismert mesejátékát, A Négyszögletű Kerek Erdőt. Mikkamakka és Vacskamati kalandjai a Kamaraszínházban elevenednek meg.

A rendezvény záró előadása szintén Vladimir Anton rendezése lesz a Játékszínben. Donald Marguiles Pillanatfelvétel című drámája egy rendkívül aktuális etikai kérdést vet fel. Mennyire vagyunk még képesek együttérezni, esetleg megérteni szomszédaink szenvedését: egy másik utcában, egy másik városban, egy másik országban, egy másik kontinensen élőét?

A teljes program elérhető online a Miskolci Nemzeti Színház honlapján, de mutatjuk itt is:

november 13. csütörtök 17:00

Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín

Az idő árnyékában - Borsodi L. László könyvbemutatója

A szerző bemutatásra kerülő könyvei:

Te fordítsd el − Erdélyi Híradó Kiadó, Kolozsvár, 2024. (a 30. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron az Év Szerzője-díjban részesült a kötetért)

Nélkülem is rendezi − Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2025.

november 13. csütörtök 19:00

Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház

Florian Zeller: Az apa

A csíkszeredai Csíki Játékszín előadása

november 14. péntek 17:00

Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház nézőtéri társalgó

Kiállításmegnyitó: Fazakas Barna grafikusművész kiállításának megnyitója

november 14. péntek 19:00

Miskolci Nemzeti Színház, Nagyszínház

Bertolt Brecht: Koldusopera

A csíkszeredai Csíki Játékszín előadása

november 15. szombat 10:00

Miskolci Nemzeti Színház, Kamaraszínház

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

A csíkszeredai Csíki Játékszín előadása

november 15. szombat 19:00

Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín

Donald Margulies: Pillanatfelvétel

A csíkszeredai Csíki Játékszín előadása.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Baráthegyi Focikupa
Baráthegyi Focikupa a barátságosság jegyében
MiskolcSport
Fogyatékossággal élő sportolókból álló csapatok, valamint a Grund, a DVTK Ultras és a Szimbiózis Alapítvány munkatársainak csapata lépett pályára szerdán a Baráthegyi Majorság futballpályáján.
Továbbra is a világ élvonalában a MiReHu: újabb díjjal ismerték el munkájukat
MiskolcKörnyezet
Újabb rangos nemzetközi elismeréssel gazdagodott a MiReHu Nonprofit Kft.: a Társaság az International Solid Waste Association (ISWA) 2026. évi videós díjának 3. helyezését szerezte meg.
Képgaléria
Bartók Béla Művelődési Ház_Mocsári László
Hírességek léptek fel itt
Miskolc
Urbex túrát tartottunk a miskolci Bartók Béla Művelődési Házban. Ágotai József, a házat működtető egyesület elnöke mesélt arról, hogy milyen fellépő művészek fordultak meg itt.
törölköző széf
A törölköző széf ideje lejárt! Hogyan védjük meg értékeinket a standon?
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A törölköző nem védi meg az értékeinket. Mire figyeljünk fürdőzéskor?