Emléktáblát avattak pénteken Miskolcon, a Gesztenyés utca 10. szám alatt, az idén tavasszal elhunyt Fecske Csaba József Attila-díjas költő tiszteletére. A táblaavató ünnepségen pályatársak és Miskolc polgármestere méltatta a hetvenhét éves korában eltávozott költőt.
Az ünnepséget Lajos András, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze nyitotta meg Fecske Csaba: Anyegin elkallódott levele című versének érzelmes tolmácsolásával, amelynek néhány sora bevésve olvasható az emléktáblán. A színművész előadását Vihula Mihajlo gitárművész játéka kísérte és ültette fel a kimondott szavakat a zene szárnyaira, hogy még messzebbre hangozzanak a rímbe faragott sorok.
A művészek játéka után Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere beszélt az általa is nagyon tisztelt és becsült költőről, méltatva életművét és a városunkban végzett több évtizedes munkásságát.
- Egy olyan ember emléke előtt hajtunk most fejet, aki közöttünk élt és dolgozott. Fecske Csaba munkássága, versbe foglalt szavai lelket, szívet és hangot adtak ennek a városnak. Szavai mindenkihez szólni kívántak, egy egész várost erősített és ajándékozott meg költészetével. Sőt, az egész hazát is. Fecske Csaba a szó legszentebb értelmében költője volt ennek a városnak, aki nem csupán versei révén tanított bennünket, hanem életével is tanított. Hitről és jövőről, békéről és emberségről tanította a nagyokat és tanította a legkisebbeket is. Mindenkit, aki nyitott szívvel fordult felé – fogalmazott a városvezető.
Kiemelte, gyermekversei, kötetei és egész költészete mind-mind különleges színfoltjai lettek a magyar irodalomnak. Örökké szerény személye pedig mindannyiunkat alázatra tanított.
- Ez a tábla mostantól álljon itt, hogy emlékeztessen minket és az utánunk jövőket arra az emberre, aki nem csak itt élt, hanem közénk is tartozott. Városunk Pro Urbe díjas költőjének Miskolc volt az otthona és talán az álma is. Álma, amelyből versek születtek. A ma felavatott tábla legyen emlékének őrzője. Miskolc ezután is büszkén emlékszik majd költőjére – hangsúlyozta Tóth-Szántai József.
Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke szerint még akkor is ünnepelni jöttünk ide, ha a szívünk mélyén ott van még az elvesztésből adódó fájdalom. De mégiscsak egy ünnepnap a mai, hiszen ott állunk az előtt a ház előtt, ahol Fecske Csaba alkotott hosszú évtizedeken keresztül, és rá emlékezünk. Külön színt ad a dolognak az, hogy ez egy lakótelepi panelház, ami megdobogtatja az elnök asszony szívét.
- Van egy különös varázsa annak, amikor egy panelház falán avatunk emléktáblát, mert valahogy úgy képzeljük el a szellemi elitünket, mint akik valami nagyon kiváltságos helyeken élnek és alkotnak. Fecske Csaba élete és művészete a jó példája annak, hogy ez mennyire nem általános, hogy születhet művészet egy panelházban is. Fecske Csaba közülünk való volt, egy volt közülünk, aki ugyanúgy megtapasztalta az életnek a fájdalmait, az örömeit, a nehézségeit, a buktatóit, a derűs pillanatait, a jókedvet, a humort - ami oly jellemző volt rá – és a szelíd derűt. Ezeknek mind birtokosa volt, akárcsak mi. Ugyanolyan érzések, élmények, ihletek érték, mint bennünket. Azzal a különbséggel, hogy ő ezeket jól meg tudta fogalmazni – emlékeztetett.
Rámutatott, hogyha a költőnek van szerepe a mi mindennapjainkban, akkor az az – amit sokszor megállapítunk -, hogy milyen jól elmondja helyettem, amit érzek, milyen jól elmondja helyettem azt, amit én is gondolok. A legtöbb ember nem tudja pont úgy, pont olyan ütősen, tűpontosan megfogalmazni ezeket az érzéseket és gondolatokat, de van a költő, akinek sikerül.
- És Fecske Csaba ilyen költő volt, hiszen a legkisebbektől a legidősebbekig, mondhatnám úgy is, hogy a kevésbé iskolázottaktól, a kevésbé olvasottaktól, a nagyon is komoly akadémiai tudással bírókig, mindenkit meg tudott szólítani műveivel. És ez egy óriási nagy dolog, hiszen gondoljunk bele, hogy mennyire eltávolodik korunkban a mű szerzője és a mű olvasója. Hogy hányszor olvasunk olyan komoly verseket, amikkel nem igazán tudunk mit kezdeni, mert nem vágnak a húsunkba, nem rólunk szólnak. Ezért értékelődnek fel azok a költők, akik nekünk és helyettünk tudnak beszélni. Fecske Csaba ilyen volt – szögezte le Erős Kinga.
A pályatársat Serfőző Simon is méltatta, akinek néhány napja adományozta a Magyar Művészeti Akadémia Nemzet Művésze díj Bizottsága a Nemzet Művésze címet. A költő és író, aki többek között a József Attila-díj (1991), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994), a Kölcsey-díj (1994), a Balassi-kard (2008), a Magyar Érdemrend középkeresztje (2012) és a Kossuth-díj (2016) tulajdonosa is, személyes jóbarátja volt Fecske Csabának, akivel már az 1970-es évek óta ismerték egymást.
Felelevenítette azt a jelenetet, amikor a fiatal költő felkereste néhány verssel a zsebében őt, mint a Napjaink folyóirat szerkesztőjét, hogy bemutassa frissen gépelt munkáit. Izgult pedig nem kellett volna, mert azok a versek, amiket megmutatott, azok magukat dicsérték. Be sem kellett mutatnia – mint később kiderült volt neki – Weöres Sándor ajánlólevelét.
- Még az is lehet - teszem fel utólag, némi rosszmájúsággal -, hogy vizsgáztatni akart, vajon meg tudom-e a verseit ítélni, Weöres Sándor írásra bíztató sorainak ismerete nélkül? Megtudtam. Nem kellett hozzá sok. Azok a versek magukért szóltak, magukat dicsérték. A Napjaink folyóirat valamely legközelebbi számában kettő közülük meg is jelent – mesélte el Serfőző Simon az első találkozást, amelyet aztán számtalan követett, Fecske Csaba a lap állandó szerzője lett.
- Azt hiszem, Csaba nevében is mondhatom, igényt tartottunk egymás társaságára, gyakran találkoztunk egymással. Igyekeztünk megváltani a magyar irodalmat, a közéletünket, a világot, ami persze nekünk se sikerült, de legalább megpróbáltuk. A jó szándék, akarat bennünk volt. Csaba méltó rá, hogy emlékezzünk rá, emlékezzen rá Miskolc, ez a város, amelynek az utcáit évtizedeken át koptatta, emelte rangját, és ahonnan felemelkedett az irodalom magaslatára – osztotta meg gondolatait Serfőző Simon.
Végezetül Filip-Kégl Ildikó a Magyar Írószövetség Észak-magyarországi Csoportjának titkára Fecske Csabát, mint személyt, mint alkotót mutatta be a hallgatóságnak.
Az emléktábla avatást követően a polgármesteri hivatal dísztermében mutatták be Fecske Csaba utolsó, posztumusz megjelent, „Eljöhetnél hozzánk” című kötetét, Erős Kinga, Serfőző Simon és Filip-Kégl Ildikó részvételével.
