Ugrás a tartalomra

Megható kezdeményezés: adományozz és látogass szinte ingyen a Miskolci Állatkertbe

Létrehozva
Különleges eseményre hívja a miskolciakat a Miskolci Állatkert és Kultúrpark november 22-én és 23-án.
Preview Image
Látogass el a Miskolci Állatkertbe novemberben. Fotó: illusztráció/Mocsári László

Harmadik alkalommal rendezik meg az Adományozók Napját a Miskolci Állatkertben, ahol nemcsak jót tehetünk, hanem szinte ingyen látogathatjuk az állatkertet is.

Az eseményt a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyerekjóléti Intézménnyel közösen szervezik, hogy segítséget nyújtsanak a nehéz sorsú gyermekeknek és családoknak. Az összegyűlt adományokat a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai juttatják el a rászorulókhoz.

Mit várnak az adományozóktól?

  • édesség, 

  • tartós élelmiszer, 

  • tisztálkodási szerek, 

  • tanszerek, 

  • gyermekruhák, 

  • játékok.

Fontos hangsúlyozni, hogy használt ruha és játék esetén csak tiszta, jó állapotú darabokat hozzunk, olyat, amit saját gyermekünknek is örömmel adnánk.

A gyűjtőpont a Miskolci Állatkert bejárata.

Adományért állatkerti belépő

Az adományozók az adományukért cserébe egy kupont kapnak, amellyel 100 forint ellenében látogathatják meg az állatkertet az adomány leadásának napján, amennyiben az adomány értéke arányos a belépőjegy árával.

Arról is tájékoztatnak, hogy rossz idő esetén a kupon 2025. december 31-ig felhasználható.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.