Ugrás a tartalomra

A belváros is játszhat majd

Létrehozva
Újabb városmegújító projektbe kezd a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület, miután több sikeres miniprojektjük is nagy visszhangot kapott az elmúlt időszakban.
Kép
jatszoter_belvarosi_kor_sajtotaj_251111ml-7.JPG
Egy játszóteret álmodnak ide a belvárosba. Fotó: Mocsári László

A szervezet szerint a belváros egyik legnagyobb hiányossága, hogy egyáltalán nincs játszótér, ahová a kisgyermekes családok biztonságosan, gyalogosan el tudnának menni. Hajdú László, az egyesület elnöke szerint ezt a hiányt már régóta érzik a környéken lakók is, ezért született meg a „Játszóteret a belvárosba – fogadj örökbe egy játszóteret!” című kezdeményezésük.

– Az volt a célunk, hogy ne csak beszéljünk a problémáról, hanem megoldást is keressünk rá. Úgy döntöttünk, hogy ennek az üres térnek kellene játszótérré alakulnia. Sok mindentől függ még, de bízunk benne, hogy jövő nyárra összeállhat a projekt – tette hozzá Hajdú László.

Kép
jatszoter_belvarosi_kor_sajtotaj_251111ml-3.JPG

A program azonban nemcsak egy új játszótér megvalósításáról szól. Deák Csaba projektvezető szerint városszintű kezdeményezéssé szeretnék bővíteni.
– Nemcsak építeni szeretnénk, hanem a meglévő játszótereket is felújítani, rendbe tenni. Arra ösztönözzük a cégeket, intézményeket, iskolákat, szervezeteket vagy akár baráti társaságokat, hogy fogadjanak örökbe egy-egy játszóteret – mondta.

Az „örökbefogadókra” rendszeres takarítás, karbantartás, kisebb beruházások – például virágok ültetése vagy padok kihelyezése – és időszakos biztonsági ellenőrzés várna. A projekt egyszerre szolgálná a kisgyermekes családokat és a közösségeket, hiszen a szervezők szerint egy ilyen összefogás kiváló csapatépítő és társadalmi felelősségvállalási lehetőség is.

A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület célja, hogy a belváros ne csak élhetőbbé, hanem gyerekbaráttá is váljon – ahol a házak között újra felhangzik a gyerekzsivaj.

Kép
jatszoter_belvarosi_kor_sajtotaj_251111ml-4.JPG

Címkék

Ez is érdekelhet

Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Képgaléria
Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetések átadása Miskolcon. Fotó: Rogosz Péter
40 év szolgálat: pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át Miskolcon
MiskolcOktatás
74 évvel ezelőtt ünnepelték meg először a Pedagógusnapot Magyarországon. A hagyományokhoz híven, Pedagógusnap alkalmából idén is átadták a Belügyminisztérium által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetéseket Miskolc kiváló pedagógusainak a Polgármesteri Hivatal dísztermében.
Családi napot tartottak, tanodát nyitnának a Vasgyárban
MiskolcOktatásSzabadidő
A nemrégiben alakult Miskolci Tettre Kész Oktatást Segítő Egyesület családi és gyermeknappal nyitott.