Ugrás a tartalomra

Tuzson Bence Miskolcon beszélt „Brüsszel terveiről”

Létrehozva
A kormánypárt aláírásgyűjtéséről és a háborús helyzetről tartott közös sajtótájékoztatót Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő kedd délután Miskolcon.
Kép
tuzson_csobor_251111ml-2.jpg
Fotók: Mocsári László

Mint ismert: Orbán Viktor bő egy hónapja javasolta a Fidesz elnökségének egy országos aláírásgyűjtés elindítását „Brüsszel háborús stratégiája” ellen. Csöbör Katalin a helyi Fidesz-irodában kedden elmondta, hogy az aláírásgyűjtés Miskolcon folyamatosan zajlik, és tapasztalataik szerint egyre több olyan ember csatlakozik, akik „nem kérnek Brüsszel háborús terveiből”.

Az országgyűlési képviselő szerint a magyar társadalom egyre tájékozottabb, és mind többen támogatják „a békepárti álláspontot”. Hangsúlyozta, hogy a magyar történelem tanulságai – az ország területének elvesztése az első világháború után, Budapest bombázása, illetve a Don-kanyar tragédiája – arra figyelmeztetnek, hogy a háború mindig súlyos veszteségekkel jár.

Csöbör Katalin hozzátette, hogy a Tisza Párt tervei „nem magyar érdekből, hanem behódolásból” születtek, és ezek a politikai irányok szerinte a háborús folyamatokat erősítik.

Kép
tuzson_csobor_251111ml-9.jpg (247.98 KB)

Tuzson Bence igazságügyi miniszter a sajtótájékoztatón kiemelte: az országjárás célja, hogy minden magyarhoz eljuttassák az aláírásgyűjtés üzenetét, amelynek központi kérdése, hogy „akarjuk-e, hogy Magyarország háborúba menjen”. A miniszter szerint a háború nemcsak katonai, hanem súlyos gazdasági következményekkel is járna.

„A háborúhoz pénz, katona és fegyver kell” – fogalmazott Tuzson Bence. Hozzátette: a pénzre a magyar gazdaságnak van szüksége, emellett pedig Magyarország nem fog fegyvert szállítani, és nem támogatja a sorozást sem.

A miniszter szerint az Egyesült Államok jelenlegi kormánya is a béke mellett áll, míg Európában még nem alakult ki egységes álláspont, de Szlovákia és Csehország már közeledik ebbe az irányba. A jövő áprilisi hazai parlamenti választások tétje szerinte az, hogy Magyarország a béke vagy a háború oldalán áll-e majd.

Kép
tuzson_csobor_251111ml-16.jpg (372.02 KB)

A sajtóeseményt követően a politikusok részvételével lakossági fórumot rendeztek a Tiszáninneni Református Egyházkerület Püspöki Székházában, amely az országjárás egyik állomása volt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.