Ugrás a tartalomra

Visszatér Miskolcra az edzőlegenda

Létrehozva
„Egy élet, ami határokon átível. Egy legenda, aki sosem felejtette el, honnan indult.”
Kép
boloni_erdelyi_legenda_cinemis_film.png

A Bölöni – Az erdélyi legenda című, 120 perces magyar életrajzi film a legendás labdarúgó és edző, Bölöni László kivételes életútját mutatja be. A film a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, ahol két teltházas vetítés után a közönség személyesen is találkozhatott az alkotókkal – köztük magával Bölöni Lászlóval is.

Bölöni László a sporttörténelem egyik legkiemelkedőbb erdélyi alakja: BEK-győztes, 100-szoros válogatott labdarúgó, és később világszerte elismert edző, akinek nevéhez Cristiano Ronaldo felfedezése is fűződik. A film különleges utazás térben és időben, amelyben Valentin Ceaușescu mellett nemzetközi sztárok mesélnek a futballikon életéről, küzdelmeiről és diadalairól.

A Bölöni – Az erdélyi legenda című filmet – a premiert követően – újra játsszák Miskolcon, november 13-én, valamint 15-19. között, 16:30-tól a Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermében.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.