Ugrás a tartalomra

Őket ismerte el Miskolc a Szociális Munka Napja alkalmából

Létrehozva
Miskolc november 13-án tartotta a Szociális Munka Napja alkalmából rendezett ünnepségét, amelyen 12, szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembert tüntettek ki. Az esemény célja, hogy a város elismerje mindazok áldozatos munkáját, akik nap mint nap a közösségért, a rászorulókért és a szociális biztonság megőrzéséért dolgoznak.
Kép
A Szociális Munka Napja alkalmából 2025-ben kitüntetett szakemberek
A Szociális Munka Napja alkalmából 2025-ben is kitüntetéseket adtak át a szakembernek Miskolcon. Fotó: Horváth Csongor

Miskolc ezzel az eseménnyel is kifejezi megbecsülését a szociális területen dolgozó szakemberek iránt, akik nélkül a város közössége nem lenne teljes.

Az ünnepségen részt vett Matiscsák Éva, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere, Nagy Boglárka aljegyző, Balla Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő, az Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottság elnöke, dr. Menyhárt Szabolcs, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, Győr Nóra, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vármegyei igazgatója, Fenyő Márk, a Miskolci Járási Hivatal vezetője, valamint Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója.

Matiscsák Éva alpolgármester köszöntő beszédében kiemelte:

Közösségeink lelke az egymáshoz fordulásban, az egymásért végzett szolgálatban rejlik. Az önök munkája pedig ezt a lelket erősíti és élteti: a bölcsődétől az időskorig, a nehéz élethelyzetben lévőktől az újrakezdőkig, a reményt keresőktől a segítségre szorulókig.

A szociális munka jelentősége abban rejlik, hogy összetartja és emberivé formálja közösségeinket, valamint reményt és támaszt ad azoknak, akik életük nehéz szakaszában támogatásra szorulnak – ahogyan Matiscsák Éva is hangsúlyozta, „az emberek nem élhetnek másként, csak egymás oltalmában.”

Kép
Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere
Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere. Fotó: Horváth Csongor

Az emléklapokat Matiscsák Éva alpolgármester és Szécsényi Marianna, az Egészségügyi, Szociális és Környezetegészségügyi Bizottság elnöke adta át a kitüntetetteknek.

Az eseményen a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkórusa is közreműködött, meghitt hangulatot teremtve a díjátadóhoz.

A Szociális Munka Napja alkalmából 2025-ben kitüntetett szakemberek:

Bacskai Józsefné, a Szépkorúak Háza Nonprofit Kft. Idősek Otthona ápolója

Bodnárné Túróczi Andrea, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatósági titkárnője

Éliásné Klinkó Anikó, a Szépkorúak Háza Nonprofit Kft. Idősek Otthona gyógyszerosztó ápolója

Hornyák Barbara, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Gazdasági Igazgatóság pénzügyi- és számviteli ügyintézője

Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke

Megyesi Józsefné, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Szépkor Szolgáltatási Központjának asszisztense

Papp Lászlóné, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Mesemalom Bölcsődéjének dajkája

Subert Istvánné, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete Hajléktalanokat Gondozó Központjának mentálhigiénés munkatársa

Svéda Katalin, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekvédelmi Központjának esetmenedzsere

Tóthné Molnár Katalin, a Szeretet Alapítvány „Csilla Bárónő” Szeretetotthon igazgatója

Trantoszné Földi Erzsébet, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Szent Hedvig Idősek Otthonának gondozója

Ziegler Györgyné, az Életért a Rák ellen Egyesület elnöke

Preview Image
Őket ismerte el Miskolc a Szociális Munka Napja alkalmából. Horváth Csongor galériája.

A Szociális Munka Napját 1972 óta minden évben november 12-én ünnepeljük világszerte, megbecsülésünk kifejezése képen azok iránt, akik hivatásukkal a társadalom legsebezhetőbb tagjait támogatják. Az alkalom lehetőséget ad arra, hogy közösen ismerjük el a szociális ágazatban dolgozók emberségét, elhivatottságát és kitartását.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Barlangfürdő újranyitás előtt
Barlangfürdő exkluzív: bejutottunk a felújított komplexumba
MiskolcGasztroSzabadidő
Feltöltött medencék, a barlangjáratokba különleges módon beszűrődő fények, próbaüzem – a MIKOM stábja csütörtökön bejutott a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe, amely augusztus 20-án ismét megnyitja kapuit.
zuhany_pixabay.com
Pénteken több avasi épületben is szünetel a melegvíz-szolgáltatás
Miskolc
Hibaelhárítási munkálatok miatt pénteken átmenetileg szünetel a melegvíz-szolgáltatás több avasi épületben - tájékoztatott a MIHŐ Kft.
Képgaléria
Terülj, terülj… közös vacsora Miskolctapolcán. Fotó: Rogosz Péter
Hűsítő programok, retró buli és kubai hangulat – ezt kínálja a hétvége Miskolcon
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségEgyházSzabadidőBulvár
Kuba ritmusai, retró dallamok, könyvek, kutyás programok, motorok és csillagfényes tóparti élmények – ezen a hétvégén sem maradnak program nélkül a miskolciak.
A 26-os felújítása madártávlatból
Kassáról érkező családok és miskolci ingatlanok: Tóth-Szántai József felelős eljárást kér
Miskolc
Tóth-Szántai József egy ingatlanközvetítő jelzésére hivatkozva szólalt meg, és jelezte, a város figyelemmel kíséri a folyamatot.