Ugrás a tartalomra

Olvass szívvel és gyógyulj

Létrehozva
Részabó Irén második könyvének bemutatóján nagyívű és személyes hangvételű beszélgetést folytatott az írónővel Brézai Zoltán, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár munkatársa kedden délután.
Kép
reszabo_iren_konyvbemutato_251118ml-4.jpg
Részabó Irén szerző az Éjszakai ébredések című kötete bemutatóján. Fotó: Mocsári László

Az Éjszakai ébredések című kötet középpontjában az „éjszakai én” áll – az a benső részünk, amely nem kifelé, hanem befelé figyel, és segít önmagunkhoz kapcsolódni. Részabó Irén, klinikai szakpszichológus és több mint harminchárom éve gyakorló terapeuta arról beszélt, hogy könyvével alapvető támpontokat kíván adni az önismerethez és a belső egyensúly megtalálásához.

– Ebben a könyvemben az éjszakai énünkkel foglalkoztam, aminek az a funkciója, hogy önmagunkhoz kapcsolódjunk. A nappali énünknek az a funkciója, hogy másokhoz és a környezetünkhöz kapcsolódjunk – fogalmazott. Hozzátette: az alkotás számára is egy sodródó, flow-szerű folyamat, amelyben engedi, hogy a benne élő érzetek vezessék.

A szerző szerint a könyv gondolatai maguk rendeződnek egységgé, ha teret kapnak. 
– Hagyom, hogy a gondolatok maguktól rendeződjenek egy egységbe, szövegbe, ami képviseli azt az érzetet, ami bennem van – mondta, hangsúlyozva, hogy célja egy befogadható, mégis mély struktúra megteremtése volt.

Kép
reszabo_iren_konyvbemutato_251118ml-7.jpg

A könyvtárban tartott bemutató hangulatát tovább emelte, hogy a beszélgetés során Brézai Zoltán fel is olvasott egy részletet a könyvből, amely a belső hang, „a szív szava” ébredését idézte meg: "A szív szava felébreszt, nem hagy aludni. A szív szava mindig velem van, mindig bennem van. És álmomban szólal meg. Éberré tesz. Olyan ez az éberség, hogy még úgy aludnék, a semmiben lenninek örülve, de felébredek. A szív szava az, amiről nappal álmodozom, de akkor mellékesnek tartom. Akkor nem adok neki figyelmet, csak óvatosan." – szólt a részlet, amely jól érzékeltette a kötet lírai, meditatív világát.

Részabó Irén arról is beszélt, milyen fontos felismerés vezette a könyv írása közben. 
– Nem a nappal teremti az éjszakát, hanem az éjszaka a nappalt. A sötétségből születik a fény. Sötétségből születünk. Ha ezt az evidenciát az ember elkezdi értelmezni, akkor más értelmet kap, hogy az éjszakát mire lehet felhasználni. Nagyon sokszor csak a megelőző nappal kipihenésére szolgál. Ennek a kishalálnak, ami maga az éjszaka, a valódi célja az, hogy álmodjuk meg a jövőnket. Hogy teremtők maradhassunk, hogy irányíthassuk a sorsunkat.

Kép
reszabo_iren_konyvbemutato_251118ml-2.jpg

A szerző szerint könyvei – így az Éjszakai ébredések is – „szívvel olvasandók”, a szövegek és az illusztrációk együtt hordoznak gyógyító erőt. Az is kiderült, hogy Részabó Irén már dolgozik harmadik könyvén is, ám erről egyelőre nem osztott meg több információt.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján hibaelhárítási munkálatokat végeznek, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Mutatjuk, hol és mikor aszfaltozzák az Avast
Miskolc
Egy hét múlva megkezdődik az Avas főútjának teljes felújítása.
Magyar Film Napja 2026 – Bujtor István előtt tiszteleg Miskolc
MiskolcKultúra
Április 30-án ismét a magyar filmművészet kerül a középpontba a Magyar Film Napja alkalmából. Ebből az ünnepi apropóból a miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art mozitermei különleges vetítéssorozattal várják a közönséget, amely méltó módon idézi meg a hazai filmgyártás egyik ikonikus alakját, Bujtor István munkásságát.
Pakusza Zoltán szerint jár az esélyteremtési illetmény a dolgozónak
MiskolcBelföld
Az önkormányzati képviselő leszögezi hétfői közleményében, hogy ezt jogerős ítélet mondja ki.