A labdarúgó NB I 14. fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap este DVTK – MTK Budapest meccset rendeztek Diósgyőrben.
Mivel a bennmaradásért küzdő piros-fehérek minden riválisa nyert ebben ebben a fordulóban, így a meccset a DVTK a 11., vagyis kieső helyről várta. A Diósgyőr mellett a hideg, és a rossz eredmények ellenére kitartó szurkolók pedig azt várták, abban reménykedtek, hogy az előző két fordulóban elvesztett kiesési rangadók után egy jó csapat ellen kezdi meg a kapaszkodást a DVTK.
A Diósgyőr ezen az összecsapáson nem számíthatott hat sérült játékosára. Anderson Esiti, Ivan Saponjic és Babós Levente már a legutóbbi bajnokin is hiányzott, a Zalaegerszegi TE FC vendégeként 2-0-ra elveszett bajnokit követően Yohan Croizet, Bárdos Bence és Szakos Bence esett ki. Utóbbi három labdarúgó azon a mérkőzésen kezdő volt, ahogy Sajbán Máté és Holdampf Gergő is, ők ketten az MTK ellen a kispadra kerültek.
Bizalmat kapott viszont Aboubakar Keita, Bokros Szilárd, Mucsányi Márk, Babos Bence és Tamás Márk, a DVTK számára nagyon fontos mérkőzésen. Mindez azt is jelentette, hogy a nyáron az Újpest FC-től érkezett testvérpár, Mucsányi Márk és Mucsányi Miron most először volt együtt a kezdőcsapatban.
DVTK gól
Az 1. percben Alexander Vallejo lőtt a jobb kapufa mellé, a 10.-ben Mucsányi Márk próbált ollózós gólt szerezni, de nem találata el jól a labdát a kapu torkában. A folytatásban Aboubakar Keita fejelt a léc fölé, az első negyedórában tehát három gólszerzési lehetősége is volt a DVTK-nak.
A 18. minutában Átrok István remek beadása után Marin Jurina fejelt ajtó-ablak helyzetben a jobb kapufa mellé.
Válaszul, a 25. percben gólt szerzett a Diósgyőr: Elton Acolatse balról elengedett lövése kipattant Demjén Patrik kapusról, a labdára Babos Bence érkezett, aki 7 méterről lőtt az üres kapuba (1-0).
Hat perccel később akár már kettő is lehetett volna a DVTK előnye, Mucsányi Márk jobb alsó sarokra tartó lövését a kapus hárította. Pár másodperccel ezután Tamás Márk fejese suhant el a léc fölött, utána pedig Alexander Vellejo lövése, a 34. percben pedig Gera Dániel csúsztatása adott munkát az MTK kapusának.
Újabb hazai találatok
A DVTK szempontjából nagyon jól kezdődött a második félidő, még egy perc sem telt el, amikor Elton Acolatse balról érkező szögletét Tamás Márk a bal alsó sarokba fejelte (2-0).
Pár perccel később Kovács Patrik bombája a felső lécről vágódott ki, a túloldalon pedig Elton Acolatse lövésénél tisztázott nehezen Demjén Patrik. A 64. minutában egy hazai kontra végén Elton Acolatse csak kevéssel tévesztette el lövésénél a bal felső sarkot.
A 65. percben Gera Dániel jobbról érkező beadásánál Ilia Beriashvili lerántott Sajbán Mátét, amiért a Diósgyőr 11-est kapott, az MTK védője pedig piros lapot. A büntetőt Elton Acolatse vágta a léc alá (3-0).
És ezzel még nem volt vége: a 76. percben Elton Acolatse remek, jobbról érkező beadását a kapu elé üresen érkező Aboubakar Keita lőtt a ketrecbe (4-0).
A Diósgyőr jó játékkal, Elton Acolatse remek teljesítményével magabiztos, és teljesen megérdemelt győzelmet aratott.
| DVTK – MTK Budapest 4-0 (1-0) Diósgyőr, 2205 néző. V.: Kovács I. (Bornemissza, Belicza). DVTK: Sentic – Gera, Szatmári, Tamás M., Bokros – Vallejo, Keita – Babos B., Mucsányi Miron, Mucsányi Márk – Acolatse. Vezetőedző: Vladimir Radenkovic. MTK Budapest: Demjén – Varju, Beriashvili, Kádár, Kovács P. – Kata M., Horváth A. – Molnár Á., Plsek, Átrok – Jurina. Vezetőedző: Horváth Dávid. Csere: Kata M. helyett Törőcsik a 43., Jurina helyett Németh K. a 46., Mucsányi Márk helyett Sajbán a 60., Molnár Á. helyett Polievka a 60., Ártok helyett Kerezsi a 69., Horváth A. helyett Szépe a 69., Keita helyett Holdampf a 82., Babos B. helyett Bényei a 82., Mucsányi Miron helyett Komlósi a 82., Bokros helyett Jurek a 82. percben. Sárga lap: Plsek a 70., Németh K. a 76., Bényei a 89. percben. Kiállítva: Beriashvili a 66. percben. Gólszerző: Babos B. (1-0) a 25., Tamás M. (2-0) a 46., Acolatse, 11-esből (3-0) a 68., Keita (4-0) a 76. percben. |