Ugrás a tartalomra

Fél óra és kattant a bilincs

Létrehozva
Két hajléktalan verekedett össze az éjjel, egyikük meghalt, a másikat fél óra alatt elkapták.
Kép
Italozás után összeszólalkoztak, majd egyikük agyonverte a másikat szombat este Miskolcon. Fotó: Freestock (illusztráció)

A rendőrök egy órán belül elfogták azt a fiatal férfit, aki a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta egy ismerősét Miskolcon, hogy a helyszínen elhunyt - tette közzé a hírt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Lakossági bejelentés alapján jelentek meg a járőrök 2025. november 29-én, nem sokkal 22 óra után Miskolcon, a Feszty Árpád úton, ahol az úttesten fekve, holtan találtak egy - akkor még - ismeretlen férfit.

A férfin friss sérülések voltak, így a rendőrök azonnal megkezdték a környék átvizsgálását, az információk, adatok beszerzését, amely rövid időn belül eredménnyel is járt. A helyszíntől már több száz méterre egy 19 éves fiatalembert állítottak meg és igazoltattak, aki elismerte, hogy ő bántalmazta az elhunyt – 59 éves - férfit.

A rendőr-főkapitányságra előállított gyanúsított hajnali kihallgatása során elmondta, hogy az éjszaka során ismerősével az utcán italoztak, közben vita alakult ki közöttük, ezért összeverekedtek és ennek során bántalmazta őt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a gyanúsítottat emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.

Ez is érdekelhet

Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.
Határtalan napok - Kean
Kezdődik a Határtalan Napok: ezekkel az előadásokkal várnak a miskolci színházban
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Három napon át határok nélkül találkozik a kultúra Miskolcon. Kezdődik a Határtalan Napok elnevezésű fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.