Ugrás a tartalomra

GETTÓ a Miskolci Nemzeti Színházban

Létrehozva
A vilnai gettóban alapított színház története a Miskolci Nemzeti Színházban.
Preview Image
Gettó - zenés színmű a Nagyszínházban - Mocsári László képgalériája

A GETTÓ zenés színmű története a vilnai gettóban játszódik, ahol 1942-1943 között alapítottak egy színházat, a társulat tagjai a gettóban élő művészek voltak. Ők az emberi méltóságuk megőrzésének utolsó lehetőségeként tekintettek erre, az adott körülmények között értelmetlennek tűnő vállalkozásra.

A valós történelmi események kapcsán a szerző arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az ára a belső szabadság megőrzésének, és lehetséges-e tisztán túlélni egy kegyetlen korban.

A nyílt próbára mi is beleshettünk, most pedig eljött a bemutató ideje.

A GETTÓ bemutatója december 5-én, 19 órakor lesz a Miskolci Nemzeti Színházban.

A mű írója Joshua Sobol, a zenét Jávori Ferenc „Fegya” szerezte.

A zenés színmű rendezője Béres Attila, Jacob Gens szerepében Harsányi Attilát láthatják a nézők.

Ez is érdekelhet

Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.
kerékpár Miskolc. Fotó: Juhász Ákos
Újragondolják Miskolc kerékpáros közlekedésének jövőjét
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Közel egy évtized után felülvizsgálják Miskolc Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét. Szakmai konferencián vitatták meg a fejlesztési irányokat szerdán Miskolcon.
Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.