Ugrás a tartalomra

Elhárították a balesetveszélyt, ismét lehet közlekedni a színház árkádjai alatt

Létrehozva
A felújításig fémháló védi majd a gyalogosokat a teátrum sérült homlokzata előtt.
Preview Image
Veszélytelenítési munkálatok a Nagyszínház homlokzatán – Mocsári László képgalériája

Ismét átjárható a Miskolci Nemzeti Színház árkádja, a Miskolci Belvárosi Kör kezdeményezésére ugyanis elhárították a balesetveszélyt a területen, a homlokzat veszélyessé vált részét hálókkal fedték el, ami megvédi a gyalogosokat a vakolathullástól.

Hajdú László, a kör elnöke a minap.hu érdeklődésére elmondta, ideiglenes megoldásról van szó, mely egy közel kétéves méltatlan állapotot számol fel a felújítás kezdetéig.

Fő célunk az, hogy a kordonok elkerüljenek a Széchenyi és a Déryné utca sarkáról, így ne kelljen a villamossíneken sétálnia azoknak, akik a belvárost felkeresik. A Miskolci Belvárosi Kör számára kiemelten fontos a sétálóutca élhetősége, ezért éltünk a kezdeményezéssel. Nagy öröm számunkra, hogy az önkormányzattól és a hatóságoktól kezdve a színházon át a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.-ig mindenki pozitívan állt a munka elvégzéséhez, amit egyébként a józan paraszti ész már rég megkövetelt 

– mondta.

Kép
Veszélytelenítési munkálatok a Nagyszínház homlokzatán

A balesetveszély elhárítása tulajdonképpen két lépcsőből állt: egyrészt átvizsgálták a homlokzat sérült részét, és az instabil épületdíszeket, stukkókat eltávolították, majd egy fémhálót rögzítettek a homlokzatra, ami megakadályozza azt, hogy az épületdíszek az utcára hulljanak – ezt már Mohácsi Gábor, a belvárosi kör tagja részletezte.

Szervezetünk a Peka-Bau-t és azt FK-Rasztert kereste meg, mindkét építőipari vállalat azonnal igent mondott nekünk, a feladatot teljesen ingyenesen, jószolgálati módon végezték el. Fontos, hogy a lekerült, instabil stukkókat a későbbi felújítás során ismét felhelyezik majd a színház épületére 

– tette hozzá.

A munka idején, csütörtökön délelőtt 10-től szünetelt a villamosközlekedés is, az utazóközönséget villamospótló autóbuszok szállították a Tiszai pályaudvar és a Malomszög között, az adventi villamos pedig emiatt csak a délutáni órákban gurult ki a sínekre. A munkákkal a tervek szerint délre végeztek volna, ám a vágányzár időpontját később meghosszabbították délután fél négyig.

Kép
Veszélytelenítési munkálatok a Nagyszínház homlokzatán

A kordonok valóban hosszú ideje kint voltak a Miskolci Nemzeti Színház homlokzata előtt. A minap.hu tavaly tavasszal kereste meg a polgármesteri hivatalt kérdéseivel, ekkor már hónapok óta el volt kordonozva a terület. Válaszukban akkor azt írták, az utcafronti homlokzaton a vakolat és a párkányok alatti stukkó több helyen megrepedt, a vakolat és a stukkók állapota miatt az önkormányzat statikai vizsgálatot végeztetett.

Kép
Veszélytelenítési munkálatok a Nagyszínház homlokzatán

Kiemelték, a vizsgálatokat folyamatosan végzik és a végleges statikai állásfoglalást követően kerülhet sor a teljes rekonstrukcióra, ami azóta is várat magára. A teátrum ügye többször volt téma városi közgyűléseken, ahol rendre elhangzott, a felújításhoz szükséges pénz rendelkezésre áll, azonban mivel a színház épülete műemlék, a munka előkészítése csak lassan halad.

Ez is érdekelhet

mother father/pixabay.com
A jogász válaszol: A kiskorú gyermek közös szülői felügyelete
Miskolc
Egy miskolci olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mit jelent a közös szülői felügyelet, és mi történik akkor, ha a felek ebben nem tudnak megegyezni. Házasságából egy gyermek született, jelenleg külön élnek feleségével, és a férj válópert kíván indítani.
Megkoronázták Tokióban
MiskolcSport
A mindössze huszonkét esztendős miskolci paralimpikon nemcsak sportteljesítményével, hanem példamutató hozzáállásával is reményt sugároz: motivál és erőt közvetít mindazok számára, akik valaha valamilyen akadályba ütköztek, legyen az a sport, vagy az úgynevezett nagybetűs élet bármely más területe.
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk hétfő reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.