Ugrás a tartalomra

Újabb két nemzetközi díjjal gazdagodott a MiReHu

Létrehozva
A társaság szerint az elismerések azt bizonyítják, hogy tevékenységük nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő.


Két díjat is odaítélt a MiReHu Nonprofit Kft.-nak a Nemzetközi Szilárdhulladék Szövetség (International Solid Waste Association – ISWA) – írja hétfői közleményében a társaság. 

A közlemény szerint a cég az ISWA idei kommunikációs díjának második helyét a „Save as” „Mentés másként” elnevezésű szemléletformáló programjával érdemelte ki. 

Kép
winners-communication.png

A MiReHu a „Mentés másként” kampányával az élelmiszerpazarlás csökkentését tűzte zászlajára, a program edukációval, közösségi bevonással, installációkkal, oktatással és humorral hívta fel a figyelmet a témára, különös tekintettel a lakosság és a vendéglátóipar szemléletformálására. A kezdeményezés a tavalyi Európai Hulladékcsökkentési Hét (EWWR) kiemelt témájához kapcsolódott 

– fogalmaznak. 

A világszervezet idei videós díjának harmadik helyét ugyancsak a MiReHu nyerte el, egészen pontosan a „The Secret Life of Waste” című videójával, amely az idei, elektronikai hulladékokra fókuszáló EWWR kampányukat inspirálta.

Kép
winners-video.png

Ezekkel együtt a Társaság már három ISWA elismeréssel büszkélkedhet, hiszen 2024-ben a „May the R-power be with you” szemléletformáló kampánya – amely a hulladékcsökkentést és a környezettudatos magatartást helyezte középpontba – az ISWA kommunikációs díjának első helyezését érte el 

– idézik fel.

Az ISWA küldetése a fenntartható és professzionális hulladékgazdálkodás előmozdítása és fejlesztése, illetve a körforgásos gazdaságra való áttérés elősegítése világszerte. Továbbá célja, hogy megossza a hulladékgazdálkodás minden aspektusát érintő információkat és tapasztalatokat világszinten. Ez egy olyan független nonprofit szervezet, amely 1970 óta létezik, a világ 93 országában van jelen több, mint 1200 taggal. Számos területen támogatást nyújtanak, többek között a technológiai fejlesztéssel és a professzionális hulladékgazdálkodás legjobb elemeinek elfogadtatásával. Az ISWA minden évben díjazza azokat a kiváló kezdeményezéseket és kreatív ötleteket, melyek növelik a társadalmi tudatosságot és támogatják a fenntartható hulladékgazdálkodást. 

A 2025. évi ISWA-díj témája: „Képzeld újra a hulladékot: egy pazarlás nélküli jövő felé vagy egy pazarló bolygó felé?”. A verseny ezúttal is három kategóriában került meghirdetésre: publikációk, videótartalmak és kommunikáció.

Az ISWA-díjak elnyerése megerősíti, hogy a MiReHu szakmai elhivatottsága, környezettudatos működése és közösségi felelősségvállalása nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő. A társaság továbbra is folytatja innovatív hulladékgazdálkodási és szemléletformáló programjait, célja a fenntarthatóság és a társadalmi felelősség egyre erősebb közvetítése 

– zárul a közlemény.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.
kerékpár Miskolc. Fotó: Juhász Ákos
Újragondolják Miskolc kerékpáros közlekedésének jövőjét
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Közel egy évtized után felülvizsgálják Miskolc Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét. Szakmai konferencián vitatták meg a fejlesztési irányokat szerdán Miskolcon.
Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
Filozófiai kávéházat nyitottak Miskolcon. Fotó: Mocsári László
Filozófiai kávéházat nyitottak Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Havonta egyszer ülnek össze, akik közösségük bölcsességéhez fordulnak, hogy boldogabb életet élhessenek. A szervezővel, Molnár Erzsébettel beszéltünk a helyszínen, a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban.