Ugrás a tartalomra

A SZIVE egyesület kizárta Veres Pált a hivatalos Facebook-oldaláról

Létrehozva
A korábbi polgármester az oldala visszaszerzése érdekében megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Kép
Veres Pál. Fotó: Juhász Ákos

Visszavonta Veres Pál hivatalos facebook-oldalának láthatóságát az oldal egyik adminisztrátora – írja a közösségi médiában megjelent közleményében Miskolc volt polgármestere. Veres Pál felidézi, mindez még december 3-án történt az ő engedélye nélkül azt követően, hogy az összes többi adminisztrátort (előzetes tájékoztatás és velem való egyeztetés nélkül) kizárták az oldalról.

A történtekkel egy időben a SZIVE Egyesület (amelyet 2019-ben polgármesteri kampányomhoz jelölő szervezetemnek hoztunk létre. és amely egyesületnek 2024. december 20. óta már nem vagyok tagja) arról tájékoztatott, hogy az oldalt más célokra kívánják használni, az azon szereplő több, mint 20.000 ember adataival együtt 

– fogalmaz.

A korábbi városvezető azt írja, írásban jelezte a szervezetnek, hogy eljárásukat jogtalannak és erkölcstelennek tartja, kérte az oldal visszaállítását és az admin jogok részére történő átadását december 9-én déli tizenkét óráig. Kiemelte, a SZIVE egyesület a kérésének mindeddig nem tett eleget.

Az oldal visszaszerzése érdekében megteszem a szükséges jogi lépéseket, a közvéleményt pedig folyamatosan tájékoztatom a fejleményekről. Szeretném itt is rögzíteni, hogy ezt az eljárást teljes mértékben erkölcstelennek és felháborítónak tartom, továbbá kikérem magamnak a több, mint 20.000 követőm nevében is 

– zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.
kerékpár Miskolc. Fotó: Juhász Ákos
Újragondolják Miskolc kerékpáros közlekedésének jövőjét
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidőKörnyezet
Közel egy évtized után felülvizsgálják Miskolc Kerékpárforgalmi Hálózati Tervét. Szakmai konferencián vitatták meg a fejlesztési irányokat szerdán Miskolcon.
Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.