Ugrás a tartalomra

A lakosságnak is van felelőssége a hóeltakarításban

Létrehozva
A tisztántartási kötelezettség minden lakóingatlan tulajdonosára vonatkozik, amibe a téli munkák is beletartoznak.
Kép
fotó: Mocsári László
A Városgazda csak a jelentősebb közterületek tisztántartásáért felelős, a háza körül mindenkinek magának kell eltakarítania a havat. Fotók: Mocsári László

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a városi közterületek rendben tartásáért felelős, de a háza előtt mindenkinek magának kell takarítania. Mutatjuk ennek a szabályait. 

- A lakosságnak ugyanolyan fontos szerep jut a hó eltakarításában, mint a Miskolci Városgazdának. Ugyanis tisztántartási kötelezettsége van minden lakóingatlan-tulajdonosnak, illetve használónak. Ez azt jelenti, hogy a tisztántartási sávban - a háza előtt található út szegélyéig - lévő közterületnek a gondozása az ő feladata – hívta fel a figyelmet Csordás László, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetője. - Ez lehet utca, zöldfelület, vagy akár árok is. Ebbe beletartozik a hó fellapátolása is leginkább a járófelületekről és a kapubeállókról, hogy biztosítsa a biztonságos közlekedést az adott utcaszakaszon – fejtette ki. 

Hozzátette, a Miskolci Városgazda azokat a közterületeket takarítja, amelyek forgalmas útvonalakon vannak. Tehát például terek mellett húzódnak, közlekedési csomópontokhoz, gyalogátkelőhelyekhez, megállókhoz, vagy villamospályákhoz vezetnek. 

Kép
609384236_801070966272845_4908529571898186488_n.jpg
Más nehézségeket is okoz a vastag hótakaró

- A társasházakra kicsit másképpen vonatkozik a tisztántartási kötelezettség, mivel ezek nagy része nem közterületen található, hanem magáningatlanon. Sokszor a társasház közvetlen közelében haladó járdák az épület ingatlanán vannak. Ebben az esetben az ott lakók, vagy a közösképviselő köteles gondoskodni ezeknek a járdáknak a tisztaságáról, valamint a hó eltakarításáról – tájékoztatott a Miskolci Városgazda ügyvezetője. 

Elmondta: az úgy nevezett úszótelkek körül már közterület helyezkedik el. Tehát tömbtelkes beépítés esetén a társasház falától számított 10 méteren belül haladó járdát, gyalogutat, kerékpárutat köteles az ingatlantulajdonos takarítani. Viszont, ami ezen kívül esik, az már az önkormányzat közszolgáltatójának, azaz a Városgazdának a felelőssége. 

Kép
Havas reggel
Vannak, akik máris kihasználták a havas utcák adta lehetőségeket

A köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenységről szóló Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 22/1999. (VI.07.) számú rendeletének 4. § i./ pontja alapján „tisztántartásra kötelezett az ingatlan, ingatlanrész tulajdonosa, kezelője, tartós használója, illetőleg haszonélvezője, másnak a használatában lévő ingatlanok (ingatlanrészek, helyiségek, üzlethelyiségek) esetében a bérlő, üzemeltető, illetőleg azt bármilyen más jogcímen használó.” A tisztántartás vonatkozik a téli hóeltakarításra és síkosságmentesítésre is. A rendelkezés értelmében nem tehető különbség családi házas (pl. kertvárosi) és társasházas övezetek között.

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.