A női kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében NKA Universitas Pécs – DVTK HunTherm mérkőzést rendeztek szerda este Pécsett. A találkozó kérdése az volt, hogy a bajnokságban listavezető pécsiek, vagy az MK-címvédő diósgyőriek jutnak-e be a március 28-29-i, Miskolcon megrendezésre kerülő négyes döntőbe.
A DVTk HunTherm és triplák
A hazai csapaté volt a meccs első perce (4-0). A DVTK távoli dobásokkal próbálkozott, és bár ezeket jó százalékkal tette, de a Pécs több lepattanót szerzett, több dobása volt, és tartani tudta előnyét (11-9), amit növelnie is sikerült (18-11). A házigazda ezúttal is keményen játszott, sok faulttal, elsősorban Lelik Rékát ,,ütötték, vágták” de a Diósgyőr nem vette fel ezt a stílust, a szabálytalanságok után megítélt büntetőket értékesítette, majd a 9. perc elején Aho Nina duplájával a meccs folyamán először előnyhöz jutott (18-19). Az eseménydús első negyed Toman Petra triplájával zárult (24-24).
A második játékrész elején is utóbbi kosaras hármasa ért célba. Ez a találat jó hatással volt a Diósgyőrre, a piros-fehérek jobb védekezésük közepette támadásban is eredményesebbek voltak, és Monika Grigalauskyte közelijével a 15. percben már hét pont volt a fórjuk (28-35). Aztán a Pécs jött, összehozott egy 8-0-s szériát, és fordult a kocka (36-35). A játékrész utolsó két perce egy pontos hazai előnyről indult, ám Alexa Held vezényletével ellépett a Pécs (47-39), a 20. minutában Kathryn Westbeld hármasa hozta közelebb a Diósgyőrt (47-42).
Szerényebb termelés
A harmadik menetben mindkét csapat szerényebben termelt, a félidő közepén egy labdával állt jobban a Pécs (51-48). Nem sokkal később 54-51-nél is három volt a két csapat között, majd Paula Ginzo két duplával fordított (54-55). A nagy izgalmak közepette a hazaiak újítottak (59-55), a Diósgyőr büntetőkből zárkózott (59-57).
A negyedik negyed elején mindkét csapat hibát hibára halmozott, közel három perc játék után a pécsieknek sikerült a gyűrűbe találniuk. A játékrész közepén 65-59-es állásnál kért időt a DVTK, de Julia Reisingerova vezérletével 10 pontra elment a Pécs (74-64) és az utolsó három percben már nem sikerült ledolgoznia a hátrányát a Diósgyőrnek.
A címvédő nélkül rendezik március utolsó hétvégéjén Miskolcon a Magyar Kupa négyes döntőjét.
| NKA Universitas Pécs – DVTK HunTherm 83-66 (24-24, 23-18, 12-15, 24-9) Pécs, 1000 néző. V.: Benczur, Goda, Nagy V. NKA Universitas Pécs: DÚL P. 11/3, Rátkai 7/3, Török 4, Varga Zs. 11/3, REISINGEROVÁ 21/3. Csere: HELD 15/9, Studer 6, Tóth O., Josepovits 3, Olawuyi 5, Smailbegovic. Vezetőedző: Zeljko Djokic. DVTK HunTherm: AHO N. 9/3, Lelik 8/6, Takács B. 2, Westbeld 7/6, GRIGALAUSKYTE 10. Csere: Kányási 8/3, GINZO 10, Miklós M. 4, Smuda 2, Toman P. 6/6, Aho T. Vezetőedző: Völgyi Péter. Kipontozódott: Aho N. (39.). Zeljko Djokic: – Akadtak kisebb sérüléseink, de teljes csapattal tudtunk felállni. Sajnos, a kupa olyan műfaj, ahol csak az egyik fél juthat tovább, pedig a vendégek nagyon erős kerettel jöttek hozzánk. A végén olyan szinergia alakult ki, ami belekergetett minket a sikerbe. Völgyi Péter: – A pécsiek sok eladott labdába kergettek bele minket. Ráadásul a második félidőben a hármasaink sem jöttek be. Ezek voltak a kiesésünk legfőbb szakmai okai. A pécsiek megérdemelten jutottak a négyes döntőbe. |