Ugrás a tartalomra

Már Miskolcon a Leopard tankok, itt vethetik be őket

Létrehozva
Helyzetjelentés Hollósy András alpolgármestertől csütörtökön délelőtt.
Kép
Hóhelyzet szerdán
Fotó: Osztie Tibor

Folyamatosan takarítják a miskolci közterületeket a hótól, miközben szerda délután vörös kód lépett érvénybe Miskolcon is, több helyen ugyanis -10 Celsius-fok alá csökkenhet az éjszakai hőmérséklet.

Vörös kód idején a Magyar Vöröskereszt plusz segítséget nyújt az extrém hideg ellen a rászorulók számára. Az utcai szolgálatban dolgozók több körutat tesznek, takarót, hálózsákot és izofóliát osztanak az ügyfeleknek a szokásos forró ital és kiegészítő élelmiszer mellett.

Segítik a hazajutást

És a város is igyekszik olyan intézkedéseket meghozni, ami segíti a miskolciakat – mondta el Hollósy András alpolgármester a Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Má-nak szerdán délelőtt.

– Azt a rendkívüli döntést hoztuk meg Tóth-Szántai József polgármester úrral, hogy hétfő reggel 8 óráig ingyenessé tesszük a felszíni parkolást. Ez a mélygarázsokra és a parkolóházakra nem vonatkozik. Ezen felül további könnyítés, hogy a forgalmi engedély felmutatásával teljesen térítésmentesen használhatják a közösségi közlekedési járműveket a miskolciak. Fagy- és csúszásveszély van, érkezik az extrém hideg, segíteni szeretnénk tehát, hogy mindenki minél gyorsabban haza tudjon jutni – hangsúlyozta az alpolgármester.

Kép
Havas reggel
Fotó: Mocsári László

A szépkorúak is vigyázzanak magukra!

Hollósy András elsősorban az idősek figyelmét felhívta arra, hogy aki rendelkezik gondos órával, mindenképpen tartsa magánál, ha kimegy az udvarra, vagy például vásárolni – ha ne adj' Isten elesne, rosszul lenne, akkor gyorsan érkezhessen a segítség.

Sokan indulnak útnak

A hétvégén várhatóan többen mennek majd ki a szabadba. Az alpolgármester nyomatékosan felhívta mindenki figyelmét, hogy a szigorúan tilos és életveszélyes rálépni a Hámori-tó jegére. Hozzátette, minden bizonnyal a Bükk, Bánkút felé sokan indulnak majd el, ők óvatosan vezessenek, és lehetőség szerint ügyeljenek a parkolásra; autójuk ne képezzen útakadályt, biztos helyen tegyék le a járműveket.

Kép
leopard_tank_mentes_kozben_magyar_honvedseg_260108_facebook.jpg
Leopard tank mentés közben. Forrás: Facebook/Magyar Honvédség

Miskolcon a Leopardok

Ahogy arról a minap.hu beszámolt, két Leopard tank indult el Miskolcra szerdán, információink szerint ezek már itt vannak. Hollósy András elmondta, hogy a csütörtök hajnaltól várható újabb jelentős havazás miatt irányította hozzánk a járműveket a Magyar Honvédség, amelyek a bajba jutott járművek mentésében vehetnek részt.

Az alpolgármester hozzátette, hogy a tankok abban is segíthetnek szükség szerint, hogy a nehezen elérhető településrészeken segítsenek. Akár mentésben, akár víz- vagy élelmiszer kiszállításában is jó hasznukat vehetik a kisebb falvak vármegyeszerte, hiszen hófúvás veszélyére is figyelmeztetett a meteorológiai szolgálat.

– Biztonsági célzattal, megelőzésképpen rendelték ide a harcjárműveket, de bízunk abban, hogy nem lesz szükség a bevetésükre – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.