Ugrás a tartalomra

Összeütközött két autó Diósgyőrben

Létrehozva
A közúti közlekedési balesetről vasárnap délelőtt 9:40-kor érkezett bejelentés.

A tájékoztatás szerint Miskolc-Diósgyőrnél, a Csermőkei úton ütközött össze két autó, a 2519-es út 5-ös kilométerénél.

A diósgyőri hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket.

A társhatóságok is a helyszínre érkeztek. Dobi Tamástól, a rendőrség sajtóreferense a minap.hu érdeklődésére elmondta, hogy a balesetben hárman könnyebben sérültek meg. A két autó frontálisan karambolozott, a feltehetően vétkes autós áttért járművével áttért a szembe jövő sávba, amiatt ütköztek össze.

Rendőri irányítás mellett, fél pályán halad a forgalom.

Hangsúlyozottan kéri az autósokat a rendőrség, hogy a téli viszonyoknak megfelelően, még körültekintőbben és óvatosabban vezessenek, hogy mindenki épségben hazaérhessen.

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.