Ugrás a tartalomra

Népszerű programok térnek vissza a Gyermekkönyvtárba

Létrehozva
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár ebben az évben sem feledkezik meg a gyermekekről. Az intézmény gyermekkönyvtárában, azaz a Mesebirodalomban már januárjában több foglalkozás várja az érdeklődőket.
Kép
gyermekkonyvtar_foglalkozasa.jpg
Egy korábbi foglalkozás a Gyermekkönyvtárban. Fotó: II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A Mesebirodalomban már 21. éve működik Babusgató klub és ennyi idő alatt nagyon sok gyermek számára sikerült népszerűsíteni a könyvtárat, az olvasást. Vannak olyanok is, akik a babusgató során ismerkedtek meg a könyvek világával, de egyetemistaként is könyvtárhasználók - osztotta meg szerkesztőségünkkel a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtárának közleményét Brézai Zoltán, a könyvtár PR-munkatársa. 

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Központi Könyvtára a Görgey Artúr utca 11. szám alatt, ettől az évtől kezdve a kisgyermekes családokat is szeretné megszólítani, ezért szombati napokon várja a „totyogókat”. Fontos információ tehát, hogy a hagyományos, a legkisebbeknek szóló programot új időpontban rendezik meg. A havonta jelentkező, zenés, táncos, mondókázós programot Barnóczki Beáta zenepedagógus vezeti és idén az első foglalkozást január 17-én, szombaton 10 órától tartják meg - részletezték. 

Természetesen a nagyobb gyermekek sem maradnak program nélkül a könyvtárban. Január 27-én, 17 órától a kézműves kedd várja őket, amely ezúttal a tél jegyében telik, úgy is fogalmazhatnánk, hogy minden a tél körül forog majd az idei első alkalommal. Most is lesz mese, játék, valamint a legfontosabb, amit már nagyon várnak a résztvevők: kézműveskedés. A foglalkozáshoz a jó hangulatot a gyermekkönyvtárosok garantálják - tudatták. 

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.