Ugrás a tartalomra

Több ütemben osztják a szociális tűzifát Miskolcon

Létrehozva
Rászorultsági alapon, több időpontban jut el a tűzifa a miskolci családokhoz a téli időszakban. A kiosztásban a szociális ellátórendszer és a városüzemeltetés közösen működik közre.
Kép
varosgazda_tuzifa_260113ml-7.jpg
Fotók: Mocsári László

A szociális tűzifa kiosztása a téli időszakban több ütemben folyik Miskolcon, a rászoruló családok és idősek támogatását szem előtt tartva. A folyamatban a város szociális ellátórendszere és a városüzemeltetés szorosan együttműködik, a jogosultság megállapítása szociális szakemberek feladata, míg a faanyag feldolgozását és előkészítését a Városgazda végzi.

Gúr Péter Attila, a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) igazgatója elmondta, az igények elsősorban azoktól a családoktól és idősektől érkeznek, akik a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat, illetve az idősellátás látókörében vannak.

– A rendelkezésre álló famennyiséget rászorultsági alapon próbáljuk kiosztani. A rendelet egyértelműen kimondja, hogy ebben az eljárási szakaszban azok kaphatnak tűzifát, akik kapcsolatban állnak a Család- és Gyermekjóléti Szolgálattal – fogalmazott.

Tűzifa egyedi elbírálással

A rászorultság megállapítása minden esetben egyedi eljárás része.
– A területileg illetékes családsegítő kolléga kimegy, és felméri a család helyzetét. Azoknál, akikkel folyamatos kapcsolatban állunk, a családsegítő tesz javaslatot, és a rendelkezésre álló keretszámon belül határozzuk meg, kik részesülhetnek támogatásban – tette hozzá az igazgató.

Kép
szociális tűzifa. Fotó: Mocsári László
Helyben darabolják a fát

Egy háztartás egyszerre egy köbméter tűzifát kap.
– Ez az egy köbméter fa néhány hétre, enyhébb időjárás esetén akár egy hónapra is elegendő lehet egy család számára – mondta Gúr Péter Attila. – Decemberben már volt egy kiosztás, januárban jelenleg is zajlik, februárban pedig újabb osztás várható, a rendelkezésre álló famennyiségtől függően. Az osztások meghatározott napokon, több helyszínen történnek, hogy az érintettek minél könnyebben elszállíthassák a tűzifát – tette hozzá.

Feldolgozás és kiszállítás

A faanyag feldolgozását és előkészítését a Miskolc Városgazda Nonprofit Kft. végzi. Csordás László ügyvezető elmondta: a szociális tűzifa előkészítése összetett és munkaigényes folyamat.
– Átlagosan körülbelül 15 fő dolgozik a szociális tűzifa előkészítésén. A közterületekről és az állománygondozásból származó faanyag a nádasréti telephelyünkre kerül, ahol egy teljes gépsoron dolgozzuk fel – ismertette.

Kép
Csodás László, szociális tűzifa. Fotó: Mocsári László
Csordás László, a Miskolci Városgazda ügyvezetője szerint elegendő készlet áll rendelkezésre

A hasított fát a hajléktalan közfoglalkoztatásban részt vevő munkatársak big bag zsákokba rakják, így kerülhet az osztási pontokra.
– Ez egy komoly, több fázisból álló munka. A fa Miskolc önkormányzatának tulajdona, mi pedig a beszállítástól egészen a tűzkész állapotig végezzük a feldolgozást – mondta az ügyvezető.

Nagy mennyiségű készlet

A rendelkezésre álló mennyiség jelentős.
– Az előző időszakból megmaradt mintegy 150 köbméterhez az elmúlt fél évben további körülbelül 300 köbméter fa érkezett. Összességében ebben az időszakban 400–450 köbméter tűzifát dolgozunk fel és szállítunk ki az osztási helyekre, ahol a MESZEGYI kiosztja a rászorulóknak – fogalmazott Csordás László. Jelenleg mintegy 80 köbméter fa van előkészítve és kiszállítva az osztási pontokra.

A szociális tűzifaprogram célja, hogy a téli hónapokban a leginkább rászoruló miskolci háztartások számára is biztosított legyen a fűtéshez szükséges alapvető segítség, a város szociális és városüzemeltetési szervezeteinek együttműködésével.

Kép
szociális tűzifa. Fotó: Mocsári László
Rászorultsági alapon juttatják el a szociális tűzifát a családokhoz

Ez is érdekelhet

Folytatódik a TÉR program: Miskolcon két bérlakásra pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és hozzátartozóik
MiskolcBelföldÉletmód
Országszerte húsz társasházi lakás, illetve lakóház kedvezményes bérleti jogára pályázhatnak fogyatékossággal élő emberek és közvetlen hozzátartozóik.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Egy állomás az olimpia felé vezető úton
MiskolcSport
Tizennégy tagú magyar válogatott vesz részt a Grúziában jövő csütörtökön kezdődő és április 19-én záruló cselgáncs Európa-bajnokságon.
Járatseriffek helyett kalauzokat – vallja dr. Mokrai Mihály országgyűlési képviselőjelölt
MiskolcVélemény
Szerkesztőségünk beszélgetésre hívta a miskolci országgyűlési képviselőjelölteket, akiknek sztenderd kérdéseket tettünk fel a városunkkal és a terveikkel kapcsolatban, hogy megtudjuk, milyen elképzeléseket képviselnének megválasztásuk esetén a magyar parlamentben.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.