Ugrás a tartalomra

A békéért imádkoztak Miskolc keresztény iskoláinak diákjai

Létrehozva
„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak. 5,16) – hangzott el az Ima a békéért című hagyományosan megrendezett ökumenikus ifjúsági imaalkalmon a Lévayban.
Preview Image
Ökumenikus ifjúsági imaalkalom a békéért a Lévayban. Mocsári László képgalériája

Ma, amikor a szomszédunkban háború dúl, különös aktualitása van annak, hogy a keresztények a békéért imádkozzanak. Ezt a gondolatot megragadva, a diákságot bevonva rendezték meg idén is, immáron negyedik alkalommal az „Ima a békéért – a miskolci keresztény iskolások közös imádsága” című ökumenikus imaalkalmat, az Eszmék és Értékek Alapítvány, valamint a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Miskolc Csoportjának szervezésében. 

Az ökumenikus ifjúsági imaalkalom 2022 decemberében azzal a céllal kelt életre, hogy a miskolci egyházi iskolák diákjai számára találkozási és lelki feltöltődési lehetőséget teremtsen. Az idei alkalmat az országos Ökumenikus imahét programjához csatlakozva, január 20-án, kedd délelőtt rendezték meg. Az imahét mottója idén: „Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is.” (Ef. 4,4) Az eseményen, mint fővédnök Alakszai Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei főispánja is jelen volt. 

Kép
Ökumenikus ifjúsági ima a Lévayban
Csaknem húsz miskolci keresztény általános iskolát és középiskolát képviseltek diákjai. Fotók: Mocsári László

Miskolc több mint tizenöt különböző felekezetű általános iskoláiból és középiskoláiból – római katolikus, görögkatolikus, református evangélikus, baptista - érkeztek diákok a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon tornacsarnokába, hogy a békességért könyörögjenek. Az egyes imarészeket, amelyeket más-más iskolalelkészek és -igazgatók gondolatai vezettek be, Taizéi énekek kísérték, amelyet egy több iskolából összeállt kórus adott elő, hangszeres kísérettel. 

Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már! 
Aki halott, megbocsát, 
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!

(Babits Mihály: Húsvét előtt (részlet)

„Babits ebben a költeményében a feltámadást és a béke eljövetelét ígéri. A háborús uszítással szemben a béke bátor. Nem az embereket és életeket pusztító háborús sikereket ünnepli a vers, hanem azt, aki először ki meri mondani a béke szavát. Reménységünk a béke, eszközünk az ima ereje, hogy Isten meghallgatja könyörgésünket.” – mutatott rá köszöntőjében Menyhárt Szabolcs, a KÉSZ Miskolci Csoportjának elnöke, majd köszönetet mondott a keresztény vezetőknek, hogy felkarolták az Ima a békéért nevű rendezvényt és kezdeményezést.

Kép
Ökumenikus ifjúsági ima a Lévayban
Menyhárt Szabolcs, a KÉSZ Miskolci Csoportjának elnöke

Ezt követően Konrad Martin német katolikus püspököt idézte: 

Az ima a léleknek Istenhez való felemelkedése.

„A mai napon, mi miskolci keresztény ifjak és idősebbek azért vagyunk itt, hogy az ökumenizmus jegyében a békéért imádkozzunk és felemeljük lelkünket a Mindenható Istenhez. Őszintén hiszek az ima erejében. A háború és a béke ellentétes fogalmak. A háború a testet öltő erőszak maga pedig, ahogy a reformátor Luther Márton fogalmaz: soha semmi jó nem születik erőszakból. Kevés olyan nép van, mint a magyar, amelynek sorsát oly nagymértékben befolyásolták a pusztító háborúk. Éppen ezért beégett a tudatunkba, hogy a béke mellett kell kiállnunk” – emlékeztetett Menyhárt Szabolcs és kiemelte, hogy szinte minden diáknak van olyan felmenője, aki részese volt valamelyik háborúnak.

Kép
Ökumenikus ifjúsági ima a Lévayban
Taizéi énekek segítették megteremteni az áhítatos légkört

„Elhunyt hőseink pedig nemcsak a családoknak, hanem a nemzetnek is veszteséget jelentettek. Ezért mi békét akarunk, békés építkezést, békés egymás mellett élést itt a Kárpát-medencében Kálvin Jánost idézve: igazi békét sehol máshol, csak Krisztusban találunk meg” – hangsúlyozta a KÉSZ Miskolci Csoportjának elnöke.

Címkék

Ez is érdekelhet

Ismét előnybe kerültek a Macik
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés: pénteken lezárhatják a párharcot.
Simán kikapott a DVTK
MiskolcSport
Röplabda, női NB I Liga, rájátszás, B csoport, 3. forduló.
A TISZA szerint ilyen a tisztességes kampány? – Szórólapok eltávolítása Miskolcon
Miskolc
Miskolcon, a TISZA jelöltjéhez, Czipa Andráshoz köthető aktivisták eltávolítják a postaládákból azokat a szórólapokat, amelyek Orbán Viktor miniszterelnök szombati miskolci látogatásáról tájékoztatják a lakosságot - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében Hollósy András.
Ezerrel többen jelentkeztek első helyen a Miskolci Egyetemre, mint tavaly
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetemre közel ezer fővel többen adták le első helyen a jelentkezésüket, mint 2025-ben, számuk meghaladta a nyolcezer főt.