Ugrás a tartalomra

Szép magyar beszéd: sikerrel zajlott a Kazinczy-verseny területi fordulója

Létrehozva
A Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére által meghirdetett „Szép magyar beszéd” verseny területi fordulójának kedden, amelyen az 5–8. évfolyamos általános és középiskolai tanulók mérték össze előadói tudásukat.
Preview Image
Szép magyar beszéd verseny. Fotók: Bujdos Tibor

A Kazinczy-díj Alapítvány-Péchy Blanka emlékére kuratóriuma idén is meghirdette az általános iskolák 5-8. osztályos, valamint az ennek a korosztálynak megfelelő középiskolai osztályok tanulóinak a Kazinczyról elnevezett "Szép magyar beszéd" verseny területi fordulóját. A Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont a versenynek.

A rendezvény Ritter Viktória és Sebő Bojána tanárnők közreműködésével Nagy Ividő Regehű fuvolajátékával kezdődött, majd Soósné Prókai Nikolett megbízott főigazgató és Bagyalné Kocsis Márta, a verseny szervezője köszöntötte a felkészítő tanárokat és a diákokat. A versenyzők egy, a zsűri által kijelölt kötelező és egy magukkal hozott szabadon választott prózai szöveget olvastak fel.

Az 5-6. osztályosok közül az I. helyezést Képes Miklós Dominik, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium diákja nyerte, felkészítő tanára Tóth Réka.

A régiót a Kisújszálláson megrendezésre kerülő III. fordulóban a 7-8. osztályos korcsoport I. helyezettje, Mikló Anna Noa képviseli, aki a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola tanulója. Felkészítő tanára Leskovics Tamás.

Címkék

Ez is érdekelhet

Juno hotel
Bejutottak a miskolctapolcai Juno hotelbe, és amit ott találtak, le is videózták
MiskolcVilágBulvár
Jeroen és Bob egy elhagyatott magyarországi szállodát, a miskolctapolcai Juno-t fedezte fel, amely egykor turisták százait fogadta a vasfüggöny mögött.
József Attilát meg fogom ölni
József Attilát meg fogom ölni: a valóság és a képzelet határán
MiskolcKultúra
A „József Attilát meg fogom ölni” egy szubjektív kutakodás József Attila lírájában, Fandl Ferenc rendezésében, Rudolf Szonja, Harsányi Attila és Fandl Ferenc szuggesztív előadásában.
Határtalan napok - Kean
Kezdődik a Határtalan Napok: ezekkel az előadásokkal várnak a miskolci színházban
MiskolcVilágKultúraSzabadidő
Három napon át határok nélkül találkozik a kultúra Miskolcon. Kezdődik a Határtalan Napok elnevezésű fesztivál a Miskolci Nemzeti Színházban.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Friss közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
Mutatjuk, mire számíthat csütörtökön Miskolc útjain.