Ugrás a tartalomra

Klasszikus kocsonyával csatlakozik a Rossita

Létrehozva
A Kocsonyafesztiválhoz kapcsolódó „a kocsonya az asztalhoz ül” kezdeményezéshez a Rossita Pizzéria is csatlakozik: az étterem idén is a klasszikus sertéskocsonya ízvilágát kínálja a fesztivál idején, helyben fogyasztásra és elvitelre egyaránt.

Simkó Attila, a Rossita alapítója elmondta: a vendéglő már a legelső Kocsonyafesztiválon is részt vett kitelepülőként, és azóta minden évben készülnek kocsonyával, függetlenül attól, hogy az étterem nem közvetlenül a főutcán található. Mint fogalmazott, a Rossita számára a kocsonya éppúgy része a miskolci hagyománynak, mint maga a fesztivál.

- Mi is a klasszikus vonalat visszük. Csülkös, füstölt húsos és üres kocsonyával készülünk, mindegyik sertéskocsonya lesz - mondta, hozzátéve: a vendégek évről évre keresik ezeket az ízeket, így számukra természetes volt, hogy idén is csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Csatlakoztak a kocsonya az asztalhoz ül projekthez

A „kocsonya az asztalhoz ül” programot különösen fontosnak tartja, mert szerinte így a miskolci vendéglátóhelyek is nagyobb figyelmet kapnak a fesztivál idején, nemcsak a kitelepülések.

- Annak ellenére, hogy nem vagyunk főutcai étterem, évek óta készítünk kocsonyát. Ez a kezdeményezés most lehetőséget ad arra, hogy a város vendéglői is jobban megmutathassák magukat - hangsúlyozta.

Klasszikus kocsonyával a Kocsonyafesztiválon

Simkó Attila szerint az idei Kocsonyafesztivál abban is előrelépést jelent, hogy nagyobb teret enged a helyi vendéglátóknak, és erősíti az együttműködést a miskolci éttermek között. A Rossita Pizzéria így idén is a hagyományos miskolci kocsonya ízeivel járul hozzá a fesztivál gasztronómiai kínálatához, bizonyítva, hogy a klasszikus fogásoknak ma is megvan a helyük az asztalokon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.