Ugrás a tartalomra

Új helyre költöznek a vasgyári rendelők

Létrehozva
Alig több mint harminc méterrel költöznek távolabb a Vasgyári Rendelőintézetből a felnőtt háziorvosi rendelők, a változás mégis felér egy kisebb időutazással.
Kép
2g4a5454.JPG
Új helyre költözik két felnőtt háziorvosi rendelő a vasgyári rendelőintézetből. Fotó: Juhász Ákos

Az új rendelőkben ugyanis felújított belső terek és modern környezet várja hamarosan a komlóstetői és a vasgyári városrész betegeit. A költöztetés a napokban megkezdődik, első körben dr. Varga Erzsébet és dr. Kopcsa Dénes felnőtt háziorvosok praxisa települ át a Gózon Lajos utca 1. szám alá, a tervek szerint azonban nem ők lesznek az utolsók, akik korszerű helyen folytathatják majd a gyógyítást.

A rendelések átköltöztetéséről kedden írták alá a szerződést Hollósy András alpolgármester irodájában, aki elmondta, indulhat a csomagolás, az önkormányzat a fizikai költöztetésben is segítséget fog nyújtani a doktoroknak. Az alpolgármester hónapokkal ezelőtt maga is felkereste a vasgyári rendelőintézetet és személyesen is meggyőződött róla, hogy az épület műszaki állapota elavult, így szükségessé vált, hogy új helyre költöztessék a rendeléseket.

Kép
2g4a5333.JPG

– Lépnünk kellett és polgármester úrral úgy döntöttünk, hogy amint lehet, minél több egészségügyi szolgáltatást, demindenekelőtt a körzeti orvosi rendelőket költöztetjük át egy minőségibb helyre, ahol méltó körülmények között fogadhatják és kezelhetik a városrész betegeit. A Vasgyáron belül most egyből két körzeti orvosi rendelővel egy komoly mérföldkövön tudtunk túllépni. A Komlóstetőről és a Vasgyár városrészből ide járó betegeknek alig harminc méterrel kell távolabb menniük a régi rendelőhöz képest, ahol már 21. századi körülmények fogadják őket – hangsúlyozta Hollósy András, hozzátéve: hosszú távon a többi háziorvosi orvosi rendelőt is szeretnék más helyszínre áthelyezni, ezzel kapcsolatban még folynak a tárgyalások.

Kép
2g4a5363.JPG

Az aláírási ceremónián jelen lévő Dr. Farkasné Dr. Jakó Ildikó, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet igazgatója szerint ez egy jelentős lépés, hiszen mint mondta a városrészben élők számára is közismert, hogy a Rendelőintézet műszakilag elavult és a környezeti feltételek is rosszak. Ezért mindenféleképpen támogatandó a városvezetésének az a törekvése, hogy a háziorvosokat és az ott lévő szolgáltatásokat mielőbb jobb, és a betegellátáshoz méltóbb környezetbe helyezze át. Ennek első lépcsőfoka ez a mai megállapodás arról, hogy két háziorvosi praxis a napokban megkezdi az átköltözést a Gózon Lajos utca 1. szám alatt kialakított rendelőkbe.

Kép
2g4a5443.JPG

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.