Ugrás a tartalomra

vasgyár

A DAM jövője: a miskolciak véleményére kíváncsiak
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Március másodikától Vasgyári Kör címen városi konzultációt indítanak.
Új helyre költöznek a vasgyári rendelők
MiskolcEgészség
Alig több mint harminc méterrel költöznek távolabb a Vasgyári Rendelőintézetből a felnőtt háziorvosi rendelők, a változás mégis felér egy kisebb időutazással.
Közrendvédelem, illegális hulladék és a vasgyári SZTK jövője – fontos ügyek kerültek elő az alpolgármesteri fogadóórán. Fotó: Juhász Ákos
A DAM fejlesztése pozitív hatással lesz a Vasgyárban élők számára
Miskolc
A városrész mindennapjait meghatározó kérdések kerültek elő a több, mint két órás Hollósy-infón hétfőn délután.
Hollósy András a DAM területén. Fotó: Juhász Ákos
Szabadidőpark? Közösségi tér? Ötletek egy majdnem elfeledett iparterületre
MiskolcGazdaság
Hosszú folyamat lesz, de nagyon megváltozhat az egykori Diósgyőri Acélművek területe.
Megvan az út, ami a kulcs a DAM-ban
Miskolc
Rendkívüli közgyűlést tartottak pénteken Miskolcon, a téma a Diósgyőri acélművek területén történt városi tulajdonrész szerzés volt.
Vasgyár Fotó: Tóth Tibor, 1957, Fortepan
Mit vesz a város a vasgyárban?
Miskolc
A diósgyőri acélművek, a vasgyár területén szerezhet tulajdont Miskolc városa. A megszerzés előtt álló 38,7 hektáros terület a diósgyőri acélművek, a vasgyár, a korábbi LKM, illetve DAM néven ismert részének közel egyharmada, ami 550 millió forintért kerülhet Miskolc város tulajdonába.