Ugrás a tartalomra

Fiatalosabb a zenekar

Létrehozva
Megújuló együttesről és fiatalabb közönségről számolt be a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője, Szászné Pónuzs Krisztina, aki beszélt közelgő koncertjeikről is.
Kép
Szimfonikusok koncertje
Miskolci Szimfonikus Zenekar. Fotó: Osztie Tibor

Az évadnak a felénél jár a Miskolci Szimfonikus Zenekar, hiszen mindkét bérletsorozatukból – a Capriccio és a Maestro bérletből – még körülbelül ugyanannyi koncert van hátra, mint amennyit már maguk mögött tudhatnak.

– Ezek a bérletek évről évre nagyon szépen fogynak, ami számomra egyértelmű visszaigazolása annak, hogy az az irány, amit a zenekar művészeti vezetésében képviselünk, működik – nyilatkozta Szászné Pónuzs Krisztina ügyvezető. – Török Levente fiatalos lendülete, friss gondolkodása pontosan azt hozta, amit reméltünk: nemcsak a törzsközönséget sikerül megtartani, hanem egyre több fiatal is megjelenik a hangversenyeinken. Úgy érzem, hosszú távon minden zenekar egyik legfontosabb feladata az, hogy a jövő koncertlátogató közönségét is bevonzza a hangversenytermekbe, és ehhez olyan programokat kínáljon, amelyek kedvet csinálnak a komolyzenéhez – mondta.

Fiatalodik hallgatóságuk is

A zenekar összetétele az elmúlt években természetesen sokat változott.

– A zenekar több mint hatvanéves múltra tekint vissza, az alapító tagok már nincsenek köztünk, és az idő múlása szükségszerűen generációváltással jár. Amikor több mint tíz éve átvettem az igazgatást, még dolgoztak itt olyan muzsikusok, akik az alapításnál is jelen voltak. Azóta sokan nyugdíjba vonultak, helyükre pedig sikerült többségében fiatal kollégákat szerződtetni. Ez ma nem egyszerű feladat, hiszen a fiatalok számára sok más, anyagilag kiszámíthatóbb életpálya is nyitva áll, mint művészként megélni – véli az ügyvezető.

Különösen fontosnak tartja, hogy a közönségük korösszetétele is fiatalodik.

– Jelentős számban járnak hozzánk miskolci középiskolák diákjai, nem ifjúsági bérletes koncertekre, hanem a felnőtt bérletes hangversenyekre. Ennek hátterében többéves szakmai programokon való együttműködések állnak, illetve az, hogy bizonyos iskolákban az ének-zene oktatás kiemelt szerepet kap. A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol az elhivatott énektanárok komolyan foglalkoznak a komolyzene megszerettetésével, onnan a diákok is nyitottabban érkeznek a koncertjeinkre – mondta el tapasztalatát Szászné Pónuzs Krisztina.

Újítás a hagyományok mellett

Az évad első felét kifejezetten sikeresnek érzi.

– A város és a megye demográfiai helyzetét figyelembe véve különösen értékes eredmény, hogy nemcsak meg tudjuk tartani, hanem növelni is tudjuk a nézőszámot. A nem bérletes koncertjeink – például a karácsonyi, az újévi vagy a templomi hangversenyek – különösen fontos szerepet töltenek be, mert ezekkel olyan embereket is el tudunk érni, akik egyébként nem rendszeres koncertlátogatók. Ezeken az alkalmakon gyakran sikerül „megnyerni” új érdeklődőket, akik később már bérletes előadásokon is megjelennek – nyilatkozta, hozzátéve, mind a karácsonyi, mind az újévi hangversenyek sikeresek voltak.

A programkínálatuk rendkívül sokszínű.

– Februárban egy tavaszköszöntő jellegű koncerttel készülünk a Klazz Brothers közreműködésével Classic meets Cuba - Symphonic Salsa címmel. A bérletes hangversenyeken kiváló szólisták és fiatal külföldi karmesterek lépnek fel, áprilisban például a Bécsi Filharmonikusok szólócsellistája lesz a vendégünk, és ezt a koncertet a budapesti Zeneakadémián is megismételjük. Az évad végén természetesen megtartjuk a hagyományos szabadtéri koncertjeinket is, mint a Promenád és a Kastélykoncertek, amelyek már évtizedes múltra tekintenek vissza – sorolta a jövőbeli programokat az ügyvezető.

A legkisebbekre is gondolnak

Jelenleg két bérletsorozata van a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak, éves koncertszámuk meghaladja a nyolcvanat. Az egyik bérletben nyolc, a másikban négy hangverseny van. A Filharmónia bérlettel együtt nagyzenekari hangverseny szinte minden héten van a szezonban – sőt gyakran heti több is.

– Úgy gondolom, a közönség számára ez az arány ideális, ennél több komolyzenei hangverseny már túlzott terhelést jelentene. – mondta, majd hozzátette, a Belvárosi Zenei Esték koncertjeinek a Zenepalota ad otthont.

Kiemelten fontos számukra a gyermek- és ifjúsági közönség megszólítása.

– Korábban Játsszunk zenét a szimfonikusokkal – Történetek Ütemvárosból címmel futott egy koncertsorozatunk, amelynek szellemiségét ma a Zendülő program viszi tovább. Ez kifejezetten iskolai és óvodai csoportoknak szóló, nagyzenekari hangverseny. Emellett családok számára kínáljuk a Ciróka koncertet, 3 éves korig, illetve a Ciróka Plusz programot a 4–7 éves korosztálynak. Ezek kisebb apparátussal, fokozatosan építik fel a zenei élményt, és segítenek abban, hogy a legkisebbek természetes módon találkozzanak az élő zenével családjaik körében a zenekar székházában. Hangszerező programunkkal pedig óvodákba és iskolákba látogatunk el egy-egy hangszerbemutatóval egybekötött interaktív előadással – nyilatkozta Szászné Pónuzs Krisztina, aki hozzátette, összességében úgy érzi, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekar jó úton halad.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.