Az elmúlt években a város egyik meghatározó kulturális helyszínévé vált a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium, mely februártól május végéig kínál programokat.
– A Zenepalotában zajló események egyik legfontosabb célja, hogy az iskola falai közül kilépve a város szélesebb közönségét is megszólítsuk – fogalmazott Simon Katalin.
Mint mondta, az intézmény tudatosan törekszik arra, hogy a szakmai programok ne zárt körben valósuljanak meg, hanem nyitottak legyenek mindazok számára, akik érdeklődnek a zene- és a táncművészet iránt.
– Szeretnénk, ha a közönség testközelből láthatná, hogyan zajlik a művészeti nevelés, és milyen sok munka áll egy-egy produkció mögött – tette hozzá.
Részese lehet a múlt megmentésének
A februári események egyik kiemelt programja a február 12-i jótékonysági orgonakoncert, amelynek teljes bevétele a Zenepalota orgonájának felújítását szolgálja. Az est első felében Johann Sebastian Bach művei hangzanak el Fassang László országosan elismert orgonaművész előadásában, majd a koncert egy interaktív résszel folytatódik.
– A művész a közönségtől kapott témák alapján fog improvizálni. Az est során adományokat is fogadunk, hiszen minden hozzájárulás közelebb visz bennünket a célhoz – emelte ki a szervező, hozzátéve, hogy az orgona nemcsak koncert-, hanem oktatási hangszerként is kiemelt jelentőségű.
A jótékonysági hangverseny egy hosszabb folyamat része.
– Az orgona és maga az épület is 2027-ben ünnepli fennállásának századik évfordulóját. Az a tervünk, hogy erre az időpontra a hangszer teljes felújítása megtörténjen, és méltó állapotban szolgálja tovább a koncertéletet és az oktatást – mondta Simon Katalin, hozzátette: a koncertsorozat mintegy fél éve indult.
Példákkal teszik felejthetetlenné
Február 18-án Tálas Áron dzsessz-zongoraművész tart kurzust, A trió művészete címmel. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett muzsikus déltől dolgozik az intézmény növendékeivel, de a program a közönség számára is nyitott.
– Bár alapvetően tanulási folyamatról van szó, fontosnak tartjuk, hogy a hallgatóság is betekinthessen a műhelymunkába, és megismerje a jazz kamarajáték működését – hangsúlyozta Simon Katalin.
A kurzus során előadás-jellegű magyarázatok, elemzések és gyakorlati bemutatók váltják egymást, a Trió játékát pedig a Tálas Áron Trió élő példákon keresztül szemlélteti. A program ingyenes, így bárki szabadon csatlakozhat, akár laikus érdeklődőként is.
Ugyanezen a napon 16.30-tól a Tálas Áron Trió koncertet is ad, amely már egy másik helyszínen, a Művészetek Háza kávézójában várja a hallgatókat, kötetlenebb formában.
Így készítik fel az énekeseket
Február 20-án Rákai András zenetudós, a Miskolci Nemzeti Színház korrepetitora érkezik a Zenepalotába. Daltól az operáig címmel tart kurzust, amely során a színházi alkotómunka kevésbé ismert folyamatai kerülnek a középpontba.
– A résztvevők megtudhatják, hogyan zajlik egy énekes felkészítése, milyen lépések vezetnek el egy szerep megszületéséig, és milyen szerepe van ebben a korrepetitornak – ismertette Simon Katalin.
Az esemény ingyenes, és különösen azok számára lehet izgalmas, akik a kulisszák mögötti munkára is kíváncsiak.
Február 25-én rendezik meg a hagyományos tanári koncertet. Ezen az estén az intézmény művésztanárai lépnek színpadra, bemutatva azt a szakmai minőséget és sokszínűséget, amelyre az oktatás épül, és amely a növendékek számára is példát jelent.
A tavaszi programok sorában március 31-én tubakurzus szerepel, március 18–19-én pedig a negyedik regionális fafúvós versenyt tartják meg.
– Hat vármegyéből érkeznek alapfokú művészeti iskolák növendékei – mondta Simon Katalin. - Mindkét nap a közönség számára folyamatos koncertélményt kínál, miközben a fiatal muzsikusok számára szakmai visszajelzést és találkozási lehetőséget biztosít.
Harmadik éve tartják a gálát
Az intézmény tanévének csúcspontja idén is a Bartók Gála lesz, amelyet május 27-én rendeznek meg a Művészetek Házában.
– Ez az iskola legnagyobb ünnepe, ahol minden nagy együttesünk bemutatkozik – hangsúlyozta a szervező.
A közel két és fél órás, két részre tagolt műsorban a vonós-, fúvós- és szimfonikus zenekar mellett szólisták is fellépnek. A zenei blokkot táncos félidő egészíti ki, ahol a kortárs modern tánc és a néptánc tanszak növendékei mutatkoznak be. A klasszikus zene mellett dzsessz, népzene és könnyűzene is helyet kap, utóbbi külön aktualitást ad az idei gálának, hiszen a könnyűzene szak ebben a tanévben indult el az intézményben.
Simon Katalin végül hozzátette: április folyamán tanszaki koncertekkel is várják az érdeklődőket.
– Ezek az alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy a közönség közelebbről megismerje az egyes tanszakok munkáját és a növendékek fejlődését. Az iskola Facebook-oldalán naprakész koncertajánlóval várunk minden művészetkedvelőt – zárta gondolatait.
Még a színház kulisszái mögé is benézhet
Ez is érdekelhet
Görög táncházzal várják az érdeklődőket a Grizzly előtt
Újra görög táncházzal várják az érdeklődőket Miskolcon, a Grizzly előtt. A csütörtöki program 18 órakor kezdődik, és egészen 21 óráig a görög zene, a tánc és a közös élmény kerül a középpontba.
Hagyományok és fények – Miskolc színpompás programsorozattal ünnepli augusztus 20-át
Koncertekkel, különleges fényinstallációkkal és hagyományos ünnepi eseményekkel készül Miskolc önkormányzata államalapító Szent István király ünnepére. Augusztus 20-án és 21-én a város több pontján várják rendezvények a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Ilyen soha többé nem fordulhat elő
Labdarúgás: a DVTK csapatának vezetőedzője szégyelli magát a vasárnapi 4–0-ás vereségük után.
Vasárnap ünnepeltük az Állatkertek Napját Miskolcon is
A jeles nap az állatkertek összetett szerepére hívja fel a figyelmet, ugyanis a természetvédelemhez és az állatok tiszteletének közvetítéséhez is hozzájárulnak. A Miskolci Állatkertnek is lényeges feladatai vannak ezen a téren.