Ugrás a tartalomra

A pálinkabál visszatért Miskolc városába

Létrehozva
A XVI. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny díjkiosztóját szombaton este tartották a Miskolci Egyetem díszalujában.
Kép
quintessence-27.jpg
Fotók: Takács Joci

Rangos pálinkás eseménynek adott otthon Miskolc szombaton este, ahol a XVI. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny díjkiosztóját tartották meg.

Európa egyik legnagyobb pálinkaversenyére az idén több mint 2 ezer nevezés érkezett, annak ellenére, hogy a 2025-ös esztendő gyümölcs szempontból nem volt kedvező, hiszen a tavalyi áprilisi fagyok miatt cseresznye-, meggy- és a kajszibarack-termés alig volt.

Kép
Quintessence

Ettől függetlenül – ami a verseny népszerűségét jelzi – 2153 nevezés érkezett 206 nevezőtől, 151 településről. Nemcsak hazaiakról, hanem Magyarországon kívül Románia, Szerbia és Szlovákia területéről is.

Négyszáz fős vendégsereg

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett rendezvény díjtáadója néhány éves debreceni kitérő után érkezett vissza Miskolcra, a nagy létszámú, színvonalas pálinkabálnak a Miskolci Egyetem díszaulája adott otthont.

Kép
Quintessence

A 400 fős vendégsereg előtt a szombati megnyitón Prof. Dr. Horváth Zita, Miskolci Egyetem rektora, Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, valamint Koncz Zsófia országgyűlési képviselő, családokért felelős államtitkár mondott köszöntőt, majd Takács László, a Quintessence Pálinka- és Párlatverseny versenyigazgatója, az Ongai Kulturális Egyesület elnöke vezette fel a díjátadást.

Kép
Quintessence

A pálinkakészítők által várt ünnepélyes eredményhirdetésen közel 1800 (!) érem talált gazdára, majd az ezt követő gálaműsorban a Szinkron tissue produkció artistái, a Swing Project koncertje, a Miskolcz-Revital TSE versenytánc bemutatója szórakoztatta a közönséget, de volt tombola is, a pálinkabál hajrájában pedig az Ed Philips and the Memphis Patrol zenekar adta a talpalávalót a tánchoz.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.