Ugrás a tartalomra

Startra kész a Spartan pálya Miskolcon

Létrehozva
Az egyik legizgalmasabb hazai versenypálya várja a határaikat feszegető résztvevőket szombaton, a belvárostól egészen az Avas kilátóig.
Kép
Startra kész a Spartan pálya Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor
Szimon Zita, a Spartan Hungary versenyigazgatója és csapata az utolsó simításokat végzik. Fotó: Osztie Tibor

Kúszás, mászás, kapaszkodás, súlyemelés, homokzsákcipelés – kemény akadályokra és embert próbáló kihívásokra kell készülniük a Spartan Winter Miskolc verseny résztvevőinek. Már majdnem minden készen áll a hétvégi megmérettetésre Miskolcon. Szimon Zita, a Spartan Hungary versenyigazgatója ismertette a részleteket.

Február 21-én, szombaton 8 órakor nyitják a regisztrációt a Szent István téren, 9 órakor pedig elrajtol a verseny. A világ legjobb sportolói indítják a futamot a Super távon, ahol csaknem 11 kilométeren keresztül, 25 akadályon kell átküzdeniük magukat, többek között falmászással és lándzsadobással. Ezzel párhuzamosan rajtol a Sprint táv is, amelyen 6 kilométeren 20 akadály várja a versenyzőket.

A Spartan a gyerekeknek is tartogat kihívásokat. Három távon, három különböző pályán indulhatnak a legügyesebbek korosztályok szerint. A nagyobbak egészen az Avas kilátóig futnak, ahol izgalmas akadályok várják őket.

Kép
Startra kész a Spartan pálya Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor
A gyerekekre is komoly kihívások várnak a miskolci Spartan versenyen. Fotó: Osztie Tibor

Majdnem 2000 induló várható

A legnehezebb távra is több százan regisztráltak, a legnépszerűbb azonban a Sprint táv, ahol közel ezren állhatnak rajthoz. A gyerekfutamokon mintegy 220 induló várható.

– A tapasztalatok azt mutatják, hogy városi verseny esetén, ha kedvező az időjárás, még az utolsó napokban is csatlakoznak versenyzők. Körülbelül 2000 indulóra számítunk, napsütéses időben pedig legalább ennyi nézőre és szurkolóra is – hangzott el a szervezőtől.

Miskolcon már rendeztek Spartan-versenyt: 2018-ban a Csanyikban és a Bükkben tartották a futamokat. Most azonban a belvárosba költözik az esemény. Az Avas és a természet közelsége miatt a pálya inkább terepjellegű lesz, mint klasszikus városi verseny.

Kép
Startra kész a Spartan pálya Miskolcon. Fotó: Osztie Tibor
A Spartan Winter Miskolc az év első kihívása. Fotó: Osztie Tibor

Időjárás-előrejelzés: igazi téli futam várható

Az időjárás előrejelzések szerint valódi téli körülményekre készülhetnek a résztvevők. Szombatra havazást jósolnak Miskolcra, ugyanakkor napsütés is várható. Igazi Winter Race hangulat ígérkezik.

Fontos információk

A verseny a Szent István térről indul. További kiemelt helyszínek: az Avas kilátó és környéke, az Erzsébet tér, valamint a Szinva terasz.

Kijelölt parkolóhelyek segítik a versenyzők parkolását és biztosítják a zavartalan városi közlekedést.

A sportesemény az MVK Zrt. egyik buszjáratát is érinti: a 21-es vonalon február 21-én, szombaton megállóhely-változás lesz. Várhatóan 8:30 és 16:30 között a 21-es autóbuszok terelt útvonalon közlekednek.

Preview Image
Startra kész a Spartan pálya Miskolcon. Osztie Tibor galériája.

Futamok és távok

Két felnőtt- és egy gyerekfutam várja a résztvevőket.

Teljesítendő távok:

  • Super táv: 10,5 km, 25 akadály (130 cm-es falmászás, lándzsadobás)

  • Sprint táv: 6 km, 20 akadály

  • Gyerek távok: 4–6 éves korig: 1 km, 7–10 éves korig: 2,2 km, 11–14 éves korig: 4 km

Meglepetéssel is készülnek:

Címkék

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.