Ugrás a tartalomra

Formálódó tervek: új kulturális és idegenforgalmi helyszín jöhet létre Miskolcon

Létrehozva
Végre méltó helyen ünnepelhetnénk a miskolci rock- és könnyűzenét!
Kép
Bárdos István, a Reflex egykori énekese a Miskolci Rocklegendák című könyv első kötetének 2023-as bemutatóján. Fotó: Mocsári László

Ahogy arról a minap.hu korábban beszámolt, Bárdos István, a Reflex zenekar egykori énekese felhívást intézett a miskolci zenei élet szereplőihez. Felvetette, hogy állítsanak valamilyen emléket a miskolci rock legendáinak. Egy kiállítás, illetve kiállítások szerepelnek a tervekben.

Mint megtudtuk, páran már az első felhívásra visszajeleztek, hogy felajánlanak valamilyen relikviát a tárlat anyagához.

– Az egyeztetés persze jelenleg is tart, hogy egy állandó kiállítás keretén belül létre tudjunk hozni a miskolci rocktörténettel, rockzenével és zenekarokkal kapcsolatos tárlatot – tette hozzá Bárdos István.

Erről szól a fáma

A tárlat (egyelőre) munkacíme: Miskolci Rocklegendák, Rocktörténeti Kiállítás, illetve ezek egyéb variánsai. Az mindenesetre egyre erősebben körvonalazódik, hogy a Zsolcai kapuban található Átrium Park adna otthont a kiállítás(ok)nak.

Kép

Úgy tudjuk, hogy a Park tulajdonosának elképzelése szerint az egykori silók előterében, az egymás fölött található 100 – 120 négyzetméteres terekben akár 6-7 különböző témájú kiállítás kapna helyet, ezáltal a városban egy új kulturális és idegenforgalmi helyszín jöhet létre.

A kiállítási szintek lépcsővel is és lifttel is elérhetők. Az egykori silók tetején kilátóteraszt építettek, ahová lifttel juthatnak fel a látogatók. A kiállítások belépőjeggyel lesznek látogathatók, és állandó jelleggel működnének, meghatározott nyitvatartással.

A tervek szerint az alábbi szakterületek kapnak egy-egy szintet:

• Rádiótörténeti kiállítás (400 db régi rádió)

• Rocklegendák: Miskolci Rocktörténeti Kiállítás

• Fényképezőgép-kiállítás (rengeteg fényképezőgéppel)

• Várostörténeti kiállítás

• Malomtörténeti és Ipartörténeti Kiállítás

• Alkalmi tárlatok, vendégkiállítások

A kiállítás anyaga

Bárdos István azt is közölte, hogy a rockzenei részt elsősorban Miskolc rocktörténeti eseményeire és szereplőire alapoznák.

– Már most látszik a tehetséges utánpótlás is, ezért nekik is be kell férniük – hangsúlyozta.

Kép

A Miskolci Rocklegendák két kötetének fotóanyagát felhasználva negyven miskolci zenekar pályafutásán keresztül mutatnák be a város pop-rockzenei életét. Egy-egy zenekar 5-10 fotó elhelyezésével és a banda rövid történetével egy-egy tablóra kerülne fel. A kötetekben nem szereplő, új bandák részére természetesen szintén biztosítanának helyet.

A tablókon és fotóanyagon túl a zenészek, zenekarok által felajánlott relikviáknak üvegtárolókat terveznek felállítani. Ezekben helyeznék el a zenekarok részéről felajánlott relikviákat: fellépőruhákat, hangszereket, értékesebb dokumentumokat.

A város zenetörténetébe szorosan beletartozik, így méltó helyet kaphatna a „Magyar Woodstock”, az 1973-as Miskolci Rockfesztivál még fellelhető anyaga is, amelynek dokumentumait és relikviáit az egykor megálmodott Miskolci Rockmúzeum ötletgazdája, Fedor Vilmos fontosnak tart megőrizni az utókor számára – tette hozzá Bárdos István, megemlítve, hogy szoros kapcsolatra törekednének a Fővárosi Rockmúzeummal is, ami bővítené a lehetőségek körét.

Szabad ég alatt

A tervben szerepel az Átrium Park területén egy állandó fedett színpad felállítása is, ahol koncerteket tartanának. Sőt: a silók tetején kialakítottak egy kilátóteraszt, amit lifttel lehet megközelíteni. Ez szintén használható lenne.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.