Ugrás a tartalomra

Villamosbalesetet okozott a hirtelen lehullott jég

Létrehozva
Egy személyautó és a villamos ütközött össze a Thököly utcai megállónál.
Kép
villamosbaleset jégesőben. Fotó: Facebook
Villamosbaleset jégesőben. Fotó: Facebook

Egy felhasználó posztolta ki kedd este az egyik Facebook-csoportban, hogy villamosbalesetet okozott a hirtelen lezúdúlt jég. 

A rendőrség tájékoztatása szerint őket nem értesítették, ami azt jelenti, hogy megegyeztek egymással az érintett felek. 

"Tudunk a balesetről, bár közvetlenül minket nem értesítettek róla. A villamos és egy személyautó ütközött össze a Győri kapuban. Senki nem sérült meg, hanem anyagi kár keletkezett, de a helyszínen megegyeztek egymással a felek. Ilyenkor nem szükséges bevonni a rendőrséget" - mondta el érdeklődésünkre Janasóczki Attila rendőr alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. 

Ez is érdekelhet

Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó Végh Csaba
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidőTudományBulvár
A HUNOR-program két kutató-űrhajósával, Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával találkozhattak az érdeklődők csütörtökön a Miskolci Egyetemen.
Pénteken sem érdemes megszokásból vezetni Miskolc útjain
Miskolc
Itt-ott félsávos lezárásokkal és terelésekkel kell megbirkózniuk a városban közlekedőknek péntek reggel.
Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.