Ugrás a tartalomra

Karambol Miskolcon: tűzoltók és mentő a helyszínen

Létrehozva
Baleset történt Miskolcon. Tűzoltók és mentők a helyszínen, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésénél.
Kép
baleset_csabai_kapu_260226ml-2.JPG
Nagyot csattant a két jármű. Fotó: Mocsári László

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint összeütközött két személyautó Miskolcon, az Ifjúság útja és a Csabai kapu kereszteződésében csütörtökön.

A város hivatásos tűzoltói áramtalanították az egyik járművet, és egy embert kisegítettek belőle.

A helyszínen vannak a mentők is.

A baleset akadályozza a forgalmat az érintett útszakaszon - közölte a katasztrófavédelem.

Piroson hajtott át

Kép
baleset_csabai_kapu_260226ml-4.JPG

A rendőrség tájékoztatása szerint 12:15-kor érkezett bejelentés a központba arról, hogy két személygépkocsi ütközött egy közlekedési lámpával szabályozott kereszteződésben.

- Az elsődleges információk alapján a Csabai kapu felől érkező autós a tilos jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe, és nem adott elsőbbséget a másik járműnek, ezzel okozva a balesetet. A balesetben egy személy megsérült - mondta Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Kép
baleset_csabai_kapu_260226ml-1.JPG

A helyszínen rendőri intézkedés és szemle zajlik, a forgalom rendőri irányítás mellett halad. A hatóságok arra kérik a közlekedőket, hogy az érintett útszakaszon fokozott óvatossággal közlekedjenek.

Címkék

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.