Ugrás a tartalomra

Drágakövek, ásványok, ősmaradványok – ásványfesztivál a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Negyvenkettedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemen Közép-Európa egyik legnagyobb ásványfesztiválját a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált március 7–8. között.
Kép
asvany_fesztival_260227ml.jpg
Újra Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál lesz a Miskolci Egyetemen, immár a negyvenkettedik. Fotó: Mocsári László

Az 1983 óta megrendezett eseményre a hagyományokhoz híven állandó és időszakos kiállításokkal, tudományos és népszerűsítő előadásokkal, valamint külön a gyermekekhez szóló programokkal készülnek az Egyetemvárosban és a Herman Ottó Múzeumban – tájékoztatták a sajtót pénteken a szervezők.
Az idei ásványfesztivál tematikus tárlaton mutatja be a 2026-ban az Év ásványának választott piritet, az Év ősmaradványának választott Nautilust – ismertette Prof. Dr. Mucsi Gábor, a Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar dékánja.

- A kezdet óta, tehát 1983-tól mindössze egyszer maradt el a Nemzetközi Ásványfesztivál az egyetemen, a világjárvány miatt, a sikere azonban mindvégig töretlen maradt. Azt a szerencsés helyzetet tudom felvázolni, hogy ezen a két napon, körülbelül 6-8 ezer ember fordul meg itt az ásványfesztiválon, amely egy nemzetközi rendezvény, mivel külföldi kiállítók és vendégek is eljönnek. A kiállítás az egyetem egyik legnagyobb rendezvénye, amelynek a következő évi eseményére már a kiállítás után elkezdünk készülni, elkezdődik a szervezés. Az ásványfesztivállal az egyetem célja egyrészt tudományos, másrészt ez egy szemléletformáló rendezvény is, hogy közelebb hozzuk a tudományt és az ásványoknak a szép és hasznos világát a hétköznapi emberekhez – mondta a dékán.

Kép
asvany_fesztival_260227ml-8.jpg
Az év ásványa a pirit.

Hozzátette, 1983 óta több százezer ember látogatott el az ásványfesztiválra, amely mutatja a komoly érdeklődést iránta. Közöttük minden korosztály képviselteti magát a felnőttektől a diákokon át egészen a legkisebbekig, utóbbiaknak minden évben számos programot szerveznek, az előadásoktól az interaktív eseményekig, amelyeken például meg is tudják érinteni az ásványokat, és különböző gyakorlati feladatokat is megoldhatnak. Az egyik ilyen lehetőség többek között a földtudományi játszóház, ahol bekapcsolódhatnak játékokba, különböző kísérletekbe, és megfoghatják az ásványokat.

Kép
Az év ősmaradványa a Nautilus.

Mucsi Gábor szerint az is nagyon fontos, hogy az ásványok és ősmaradványok tanulmányozása nem csak szórakoztató, de kérdéseket is generál, amelyekre a fiatalok keresik a válaszokat és itt az egyetem szakembereitől meg is kaphatják. 
Felhívta a figyelmet egy unikális lehetőségre is: bárki elhozhatja otthonról azokat az ásványait, féldrágaköveit vagy ha van, igazi drágaköveit, és a szakértők beazonosítják azokat. Továbbá készülnek egy háromdimenziós vetítéssel is, amely során egy brazíliai barlanggal ismerkedhetnek meg a látogatók, 3D szemüvegben.

Kép
asvany_fesztival_260227ml-5.jpg

- Minden évben megszavazzák az év ásványát és az év ősmaradványát. Ezek ebben az évben a pirit és a Nautilus lettek, ez utóbbi „élő fosszília”, hiszen az őskor óta élnek a földön és bizonyos helyeken a mai napig léteznek. A pirit egy vas szulfid, a leggyakoribb szulfid a földkéregben, de egy végtelenül változatos megjelenésű, nagyon esztétikus, aranysárga színű formákban megjelenő kristályszerkezetű anyag, amelynek számtalan, sőt, egyre több felhasználási területe van. Aranyló színe miatt sokakat megtévesztett régen, akik aranynak hitték, ezért hívják a „bolondok aranyának” is. Mivel nagyon sokféle elemet rejthet a szerkezetében, például aranyat is vagy ezüstöt, kobaltot, nikkelt, néha valóban lehet benne némi arany is, de inkább a többi fém miatt nagy a kereslet iránta - avatott be Prof. Dr. Szakál Sándor, a Nyersanyagkutató Földtudományi Intézet Professor Emeritusa.

Elmondta, a pirit egy különleges ásvány, már az őskor óta a civilizáció része. A legkorábbi periódusokban tűzgyújtásra használták, napjainkban értékes fémeket nyerhetünk ki belőle és sokféle más, modern hasznosítása is van a piritnek. A Nautilus ősmaradványról szólva emlékeztetett, hogy a név sokaknak ismerős lehet Jules Verne Nemo kapitány című regényéből, ahol a titokzatos búvárhajó neve, a valóságban azonban egy lábasfejű, külső mészvázzal rendelkező, leginkább csigára emlékeztető csodálatos élőlény, amely a tengerben él. Föl-le tud mozogni, navigálni a vízben, és a különlegessége ezen kívül az, hogy nagyon régóta a föld élőlényei közé tartozik. Évmilliók óta változatlanul jelen van a bolygónkon.

Kép
Tömegek keresték fel a fesztivált 2025-ben is.

A 42. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztiválon mind a pirittel, mind a Nautilussal és természetesen számtalan más ásvánnyal és érdekességgel ismerkedhetnek meg a látogatók a március hetedikén és nyolcadikán megrendezett fantasztikus eseményen.

A fesztivál programja:

Március 6. (péntek) – Herman Ottó Múzeum, főépület (Miskolc, Görgey u. 28.)
Magyarország ásványai – 60 év öröksége és 10 év új eredményei két jubileumi kötet tükrében című előadóülés, amelyen regisztrált résztvevők lehetnek jelen.

Március 7. (szombat) – Miskolci Egyetem, főépület

10.00–18.00 Kiállítás és börze
10.00 Megnyitóünnepség. Az ásványfesztivált megnyitja: Prof. Dr. Mucsi Gábor egyetemi tanár, dékán (Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar, Miskolci Egyetem)
10.00–17.00 Földtudományi játszóház
11.00 A Nyersanyagkutató Földtudományi Intézet új kiállításai. Bemutatót tart: Dr. Mádai Ferenc intézetigazgató.
11.00, 12.30 és 14.00 Óriás- és kristálybarlangok / Egri Csaba 3D-s előadása Dél-Brazília barlangvilágáról
15.30–16.20 Nautilus, az Év ősmaradványa / Dr. Mohr Emőke (ELTE TTK Őslénytani Tanszék) vetítettképes előadása (helyszín: III. előadó)
16.40-17.20 Pirit, az Év ásványa / Topa Boglárka (Miskolci Egyetem) vetítettképes előadása (helyszín: III. előadó)
12.00 és 16.00 között óránként vezetéssel megtekinthetők a Nyersanyagkutató Földtudományi Intézetben lévő ásványtani, kőzettani és őslénytani kiállítások

Március 8. (vasárnap) – Miskolci Egyetem, főépület

9.00–17.00 Kiállítás és börze
9.00–16.00 Földtudományi játszóház
10.00–16.00 Díjmentes ásvány- és kőzethatározás: Dr. Leskó Máté (Miskolci Egyetem)
10.00–16.00 Díjmentes drágakő-határozás / Dr. Takács József (V-Pearl Kft., Budapest)
11.00-11.50 A drágakő-hamisítás módszerei / Dr. Takács József (V-Pearl Kft., Budapest) vetítettképes előadása (helyszín: III. előadó)
12.30, 14.00 és 15.30 Egri Csaba: Óriás- és kristálybarlangok / 3D előadás Dél-Brazília barlangvilágáról
17.00 Fesztiválzárás

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.