Virággal, ajándékkal és egy Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt köszöntő levéllel látogatta meg a 90 éves Kovács Imre Györgyöt Bajusz Gábor önkormányzati képviselő és Szomorné Takács Tünde, a polgármesteri hivatal Lakosságszolgálati Főosztályának csoportvezetője pénteken Király utcai lakásában.
A kiváló humorral megáldott Imre bácsi 1936. február 28-án született, este 9 órakor – volt is egy megjegyzése, amivel nagy derültséget okozott az őt köszöntők körében.
– Ha 4 órával később születtem volna meg, akkor most egy 22 és fél éves, partiképes fiatalembert köszöntenének – jegyezte meg mosolyogva, utalva arra, hogy február 29-ei születésnapját csak szökőévente tudná megünnepelni.
Mint röviden összefoglalt életútjából megtudtuk, 40 évet szolgált aktívan református lelkészként, de egy prédikációt sem írt le, mert bevallása szerint csak zavarta volna a szöveg.
Hálaadás
Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről
– idézte a Zsoltárok könyvét az alkalomhoz illően Imre bácsi, hangsúlyozva: hálát ad a 90 évért, „az életet adó, megtartó, egy életen át vezérlő, sok gyarlóságomat elfedező Megváltóért”.
Nehéz gyermekkora kapcsán elmondta, hogy az akkor gyakori csecsemőhalálok miatt egyedül járta ki az elemi iskolát Sajóivánkán. 1944 decemberében a „felszabadító” Vörös Hadsereg elérte a falut, szülőházát két találat is érte. Rokonok fogadták be őket. Fontos határkövet 1947. hozott el számára: egy jótevője, Osváth Lajos megfogta a kezét, és „az ekeszarv mellől” Miskolcra vitte, ahol polgári iskolába íratta a fiatal Imrét.
A Földes gimnáziumban 1955-ben tette le az érettségit, innen Debrecenbe, a Református Teológiai Akadémiára vezetett az útja, ahol – mint fogalmazott – „jónevű professzorai tettek egy-egy téglát arra az alapra, amit hozott magával a szülői hajlékból”.
Egy életen át szolgál
Az akadémián 1960-ban végzett. Büszkén jegyezte meg, hogy „egyszerű paraszt szülők gyerekeként” szülőfaluja első egyetemet végzett lakója volt. Református lelkészként 40 évig szolgált.
– A gyülekezeteknek nem volt idejük megunni Imre bácsit, mert pár év után mindig tovább vitt a gondviselés: Szikszó, Novajidrány, Miskolc belváros, Bükkaranyos, majd újra Miskolc, Kossuth utca – sorolta.
Mint mondta, immár 25 éve „a nyugdíjasok kenyerét eszem”, de – jegyezte meg – úgy éli nyugdíjas éveit, hogy gyakran nézi a naptárt, az órát, hogy éppen hol és mikor szolgál újfent.
Nem tudta elvágni a köldökzsinórt
Miskolctapolcai házukból költöztek egyébként a belvárosba, mert a koruk miatt már felértékelődött, hogy a közelben legyen egy bolt, egy gyógyszertár, és hogy könnyű legyen a közlekedés.
Feleségével 55 évvel ezelőtt házasodtak össze a vajdácskai templomban, két gyermekük és három unokájuk van.
– A köldökzsinórt nem tudom elvágni a szülőfalumtól, hazajárok rendszeresen. A 90. évemben is várom a tavaszt, már érzem a kezemben a metszőollót, az ásót a lábam alatt. Alig várom, hogy mehessek Sajóivánkára, illetve Miskolctapolcára. Élek, élek, élek, és ha élek még holnap is, akkor szeretnék cselekedni, jót tenni. Miskolci patrióta vagyok, 90-ből 70 évet itt töltöttem. Szeretem Miskolcot, ezt a nagy falut – mondta Imre bácsi, aki alig várja már a hétvégét is, hiszen most ünnepelnek majd a családdal, közel húsz főt várnak belvárosi otthonukba.
