Ugrás a tartalomra

Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon

Létrehozva
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Kép
Szenior Örömtánc a Földesben
Fotó: Mocsári László

Az eseményt Berencsy Sándor Máté önkormányzati képviselő nyitotta meg, aki beszédében az örömtánc közösségformáló erejét hangsúlyozta.

– Ma nem csupán egy rendezvényen vagyunk jelen. Ma az örömöt ünnepeljük – fogalmazott. Hozzátette: az örömtánc „több, mint mozdulat, több mint zene”, mert az összetartozás élményét adja a résztvevőknek.

A képviselő kiemelte, hogy az aktív, közösségben megélt élet nem életkor kérdése.
– Önök példát mutatnak mindannyiunknak. Azt tanítják, hogy mindig lehet új dallamot tanulni, mindig lehet új lépést kezdeni, mindig lehet újra örülni – mondta a résztvevőknek.

Kép
Szenior Örömtánc a Földesben

A rendezvényen Fekete Lászlóné okleveles Szenior Örömtánc-oktató arról beszélt, hogy a mozgalom az elmúlt évtizedben jelentősen megerősödött Magyarországon.

– A Szenior Örömtánc körülbelül tíz éve van jelen hazánkban, ma már közel négyszáz településen, mintegy 390 oktató tart foglalkozásokat – ismertette. Hozzátette: céljuk, hogy 2030-ra ezer településre bővüljön a program.

Mint mondta, az örömtánc három alappillére a mozgás, az öröm és az agytorna.
– Egy-egy óra akár négy-öt kilométer sétának megfelelő mozgást jelent, miközben a közös tánc endorfint szabadít fel, a folyamatosan változó koreográfiák pedig az agyat is frissen tartják – fogalmazott.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az oktató kiemelte: a program egyik legnagyobb értéke a közösségépítés. Miskolcon a megyei könyvtárban csütörtökönként 11 órától, Hejőcsabán csütörtökönként 13:30-tól, Emődön pedig szintén rendszeres időpontokban tart foglalkozásokat, amelyekhez folyamatosan lehet csatlakozni.
 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.