Ugrás a tartalomra

Március végéig várják a miskolciak véleményét a Vasgyári Kör konzultációban

Létrehozva
Március végéig tölthetik ki a miskolciak a Vasgyári Kör lakossági konzultációt, amely az egykori Diósgyőri Acélművek (DAM) területének jövőjéről szól. A városvezetés arra kíváncsi, hogy a helyiek milyen funkciókat látnának szívesen a történelmi jelentőségű ipari területen.
Kép
DAM Vasgyári Kör
Elindult a Vasgyári Kör lakossági konzultáció a DAM jövőjéről. Fotó: Facebook/Tóth-Szántai József

A kérdőívben többek között arról is véleményt mondhatnak a kitöltők, hogy a terület inkább gazdasági és munkahelyteremtő célokat szolgáljon-e, vagy közösségi, szabadidős funkciók kapjanak hangsúlyt.

Miklós András, a Polgármesteri Hivatal szóvivője a Miskolc Televíziónak elmondta: a konzultáció célja, hogy a városlakók is részesei legyenek a tervezési folyamatnak.

„Elindult a Vasgyári Kör, lakossági konzultáció az egykori Diósgyőri Acélmű jövőjéről. A miskolc.hu, illetve a vasgyarikor.hu oldalakon keresztül mindenki elmondhatja a véleményét és részese lehet a jövő alakításának. A kezdeményezés célja, hogy a város történelmi jelentőségű területének jövője közös ügy lehessen” – fogalmazott.

A tervezésnek új lendületet ad, hogy Miskolc legutóbb 6 milliárd forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást kapott a DAM egy újabb részének megvásárlására. Ennek köszönhetően a város 33,6 hektárnyi egykori ipari területet szerzett vissza. Az ingatlanhoz irodaépületek, műhelyek, raktárak, utak, vasúti sínek és egyéb ipari létesítmények is tartoznak.

A híradónknak nyilatkozó miskolciak közül többen üdvözölték a fejleményt.

„Örülök neki, ideje volt már rendbe tenni” – mondta egy megszólaló. Egy másik járókelő úgy fogalmazott: tud arról, hogy a város megvette a területet, de egyelőre nem ismeri a konkrét terveket.

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere korábban hatalmas lépésnek nevezte az adásvételt. A városvezetés célja, hogy a következő évek előkészítő munkája valódi közösségi visszajelzésekre épüljön.

A konzultáció már kitölthető a miskolc.hu weboldalról is megnyíló vasgyarikor.hu oldalon. A kérdések több ütemben jelennek meg a felületen, így folyamatosan várják a miskolciak javaslatait a terület jövőjével kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.