Ugrás a tartalomra

Kétszázkilencven éves a miskolci református egyház presbitériuma

Létrehozva
Hálaadó istentiszteleten ünneplik meg vasárnap a miskolci református egyház presbitériumának 290. évfordulóját az Avasi református templomban.
Kép
Avasi református templom, Juhász Ákos
Az Avasi református templom látképe a Papszer utcáról. Fotó: Juhász Ákos

Történelmi okokból a városvezetőkkel közös ünnepi hálaadó istentiszteletet tartanak, az első és akkor még egyetlen miskolci református presbitérium megalakulásának 290. évfordulója alkalmából, március 8-án, fél 11-től a műemlék Avasi református templomban. Kassai Gyula lévai magyar református lelkész, Miskolc város tiszteletbeli felvidéki polgára hirdeti majd Isten Igéjét. 

- A presbitérium tényleges évfordulója 2025. december 28-án lett volna, de a városvezetőkkel közös istentiszteletet a két ünnep között nehezebben tudtuk volna megszervezni. A jelenlegi alkalom apropóját az adta, hogy már szombaton délben testvérgyülekezeti találkozó kezdődik egyházközségünkben, egy erdélyi, két felvidéki és egy németországi magyar református közösség híveivel, valamint két kisebb miskolci gyülekezettel. Az eseményt vasárnap hálaadó istentisztelet zárja, elsősorban a találkozás miatt – nyilatkozta szerkesztőségünknek Hangó István, a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkipásztora. 

Kép
Hangó István és Hangóné avasi lelkészházaspár. Fotó: Mocsári László
Hangó István és Hangóné Birtha Melinda, a Miskolc-Avasi Református Egyházközség lelkipásztorai. Fotó: Mocsári László

Hozzátette, a testvérgyülekezeti találkozó része egy zenés, irodalmi műsor és Dr. Dienes Dénesnek, a Sárospataki Református Hittudományi Egyetem egyháztörténet professzorának, mint a téma kutatójának előadása, a miskolci református egyház történetéről és magáról az évfordulóról. 

Elmondta, 1735. december 28-án alakult meg a miskolci református egyház presbitériuma, azaz a vezetőtestülete. Ezt korábban a városi magisztrátus, vagyis a város vezetése irányította, amely módosabb református emberekből állt. Később azonban a magisztrátusba már más felekezetűek is bekerültek, ezért jött létre a presbitérium, ami már csak kifejezetten a református egyház mindennapi ügyeivel foglalkozott és önálló testületként működött. 

Kép
Avasi református templom, Juhász Ákos
Az Avasi református templom oldalsó bejárata. Fotó: Juhász Ákos

- A hálaadó istentiszteletre meghívtuk a város elöljáróságát: polgármester urat, az alpolgármestereket és a képviselő-testület minden tagját. Ennek tehát az az oka, hogy az egykori magisztrátusnak a jogutódja Miskolc város jelenlegi vezetőtestülete. A hálaadó istentisztelet nyitott, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ezt követően meghívott vendégeinket fogadásra invitáljuk – osztotta meg az avasi református lelkipásztor. 

Kép
Hálaadó istentisztelet az avasi református templomban. Fotó: Mocsári László
Egy korábbi hálaadó istentiszteleten. Fotó: Mocsári László

Címkék

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.