Ugrás a tartalomra

Nemzetközi robotikai döntőbe jutott a miskolci HungryBots

Létrehozva
Az Avasi Gimnáziumban rendezték meg a FIRST Tech Challenge robotika verseny magyarországi nemzeti döntőjét. A megmérettetés végén két csapat – a miskolci HungryBots és a debreceni DELTA – kvalifikálta magát a nemzetközi versenyre.
Kép
1000006151.jpg
Kiderült, robotikában is jók a miskolciak. Fotó: Avasi Gimnázium

A rangos eseményen kilenc csapat mérte össze tudását: négy miskolci iskola mellett debreceni, győri, budapesti és csíkszeredai diákok is részt vettek a döntőn. A középiskolások saját tervezésű és programozású robotokkal teljesítették a feladatokat, miközben munkájukat szakmai zsűri értékelte.

Molnár József, a HelloWorld Oktatás és Fejlesztés Közhasznú Egyesület elnöke korábban arról beszélt: a FIRST Tech Challenge célja, hogy a fiatalok a robotika mellett a mérnöki gondolkodást és a csapatmunkát is elsajátítsák.
– Ez a verseny nemcsak arról szól, hogy ki nyer. A diákok megtanulnak robotot tervezni, programozni, prezentálni, sőt szponzorokkal tárgyalni is. Ezek a készségek mind segítik őket a későbbi pályájuk során – mondta.

A verseny egyik legfontosabb elismerése az Inspire Award, amelyet azok a csapatok kapnak, akik a robotépítés, a csapatmunka és a dokumentáció területén is kiemelkedően teljesítenek. Az idei döntőben ezt a díjat a miskolci Avasi Gimnázium csapata, a HungryBots nyerte el. A csapat tagjai: Juhász Árpád Benjámin, Hajdú Dávid, Lupkovics Levente, Figeczki Kristóf, Szepesi Vince és Takács Márk, mentoruk Nagy Gábor tanár.

Kép
1000006152.jpg

A nemzeti döntőn több további díjat is kiosztottak. Az MCI-díjat – amely a robotok műszaki megoldásait és innovációját ismeri el – az Overengineering csapata nyerte az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból. A Team Attributes díjat a miskolci Herman Ottó Gimnázium csapata, a SeBrickSeHub kapta, míg a Think Award elismerést a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának DELTA csapata érdemelte ki.

A robotfutam legjobbjának járó Robot Game díjat a miskolci Földes Ferenc Gimnázium Rusty Boiler csapata szerezte meg. A legjobb szövetség díját szintén a Rusty Boiler és a HungryBots közös párosa kapta.

A nemzetközi döntőn tehát a miskolci HungryBots és a debreceni DELTA képviseli majd Magyarországot. A versenyt várhatóan Hollandiában vagy Törökországban rendezik meg.

Címkék

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.