Ugrás a tartalomra

Több mint kétszáz fiatal zenész méri össze tudását Miskolcon

Létrehozva
Kétszáznál is több tehetséges fiatal érkezik hamarosan Miskolcra: a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium március 18-19-én negyedik alkalommal rendezi meg Regionális Fafúvós Versenyét.
Kép
Fafúvosok versenye lesz Miskolcon. Fotó: illusztráció/Juhász Ákos

Az esemény az elmúlt években a térség egyik jelentős zenei szakmai rendezvényévé nőtte ki magát. Idén hat megyéből, több mint negyven zeneoktatási intézményből érkeznek növendékek: összesen 203 fiatal hangszeres mutatja be tudását a rangos szakmai zsűri előtt.

A kétnapos versenyen a fafúvós hangszerek széles palettája képviselteti magát. A közönség és a zsűri fuvola-, oboa-, klarinét-, szaxofon- és fagott szakos diákok produkcióit hallgathatja meg, akik a régió legígéretesebb fiatal zenészei közé tartoznak.

Lehetőség a fiatal tehetségeknek

A verseny főszervezője Bárány Zoltán, aki szerint a rendezvény egyik legfontosabb célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a fiatal tehetségeknek, miközben erősíti a régió zeneiskolái és művészeti intézményei közötti szakmai kapcsolatokat.

A Regionális Fafúvós Versenyt március 18-19-én a Zenepalotában tartják.

Címkék

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.